Vágólapra másolva!
Talán még az öttusánál is nagyobb bajban van az egyik tradicionális olimpiai sportág. Amennyiben a sportág képviselői nem lesznek képesek úrrá lenni a káoszon, úgy könnyen lehet, hogy a következő olimpia ökölvívás nélkül kerül megrendezésre. Hiába van két világszervezete is az amatőr ökölvívásnak, ha a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyiket sem ismeri el. A NOB jelezte, a párizsi játékok után nem fogja vállalni az olimpiai torna megrendezését, és, ha záros határidőn belül nem lesz elismert világszervezete a sportágnak, akkor repül a programból.

Sok-sok évnyi csend után a 2010-es évek alaposan felforgatta a nyári olimpiák világát: azt követően, hogy évtizedeken át szinte érintetlen volt a program, egyszercsak elkezdtek új, addig észre sem vett sportágak - falmászás, gördeszka, BMX, hetes rögbi, vagy kicsivel korábban taekwondo - bekerülni a program. A résztvevő sportolók számát azonban nem akarta növelni a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), az szigorúan 10500 fő körül mozog, így inkább a csapatsportokban húzták pattanásig a létszámokat, az egyéni sportágakban pedig a súlycsoportokkal variáltak. És közben egyre nagyobb harc dúlt az olimpiai helyekért, hiszen, az a sport, amelyik nincs a programban, szinte láthatatlan az ötkarikás vetélytársakhoz képest. Az olimpia ökölvívás nélkül is meglenne, fordítva viszont már egyáltalán nem ilyen egyszerű a képlet.

sportmászás, tokiói olimpia ökölvívás olimpia
A sportmászás az új szakágak egyike, amelynek helyet kellett csinálni a programban
Fotó: AFP 

 

Veszélyben az ökölvívás olimpiai helye

Az új sportágak érkeztével és helyenként zajos nyomulásával (pl. a magyar fejlesztésű teqball ennek egyik iskolapéldája) több hagyományos olimpiai sportág léte is megkérdőjeleződött a programban. A NOB elvárja, hogy az új, illetve a helyüket megtartani kívánó sportágak érdekesek, izgalmasak, képernyőre alkalmasak legyen, és nem utolsó sorban, tiszták legyenek a viszonyok a berkein belül.

Vegyük példának az öttusát, ahol megannyi botrányos ügy volt már a sportágat 32 éve irányító Klaus Schormann körül, de a német sportvezető legalább annyit elért, hogy sikerült gyökeresen átalakítani a sportágat, amely ma már csak nyomokban emlékeztet arra az öttusára, amelyben mi magyarok 23 éremmel (9 arany, 8 ezüst, 6 bronz) vezetjük az olimpiai éremtáblát - de ez volt az ára, hogy biztos legyen a helyük a programban. Azaz megérte a sok módosítás, mert az nem kérdés, ha az öttusa kikerül az olimpiák programjából, jó eséllyel harangoztak neki.

Annika Schleu és Saint Boy 2021-es tokiói drámája után került ki a lovaglás az öttusából:

Az 1912 óta programban lévő öttusához hasonló egy másik hagyományos olimpiai sportág, az ökölvívás helyzete is. Csakhogy az 1904 óta (az 1912-es játékokat kivéve) programban lévő ősi hellén küzdősportot az elmúlt évtizedben súlyos botrányok sora rázta meg, mára pedig eljutottunk oda, hogy 

a NOB kerek-perec kijelentette: ha nem tesznek rendet a házuk táján, akkor a 2028-as Los Angeles-i nyári olimpián már nem lesz ott boksz a programban.

 Márpedig egy ilyen döntés nekünk is fájna, hiszen 20 éremmel még úgyis a hetedik helyen állunk a sportági olimpiai örökrangsorában, hogy Erdei Zsolt 2000-es sydney-i bronzérme óta nem termett nekünk babér, sőt mostanában már annak is örülni kell, ha legalább sportolót tudunk delegálni a játékokra.

Kovács István, ökölvívás olimpia, Atlanta 1996,
Olimpia ökölvívás, 1996: Kovács István az utolsó magyar ökölvívó olimpiai bajnok
Fotó: Bognár Gábor / MTI/MTVA/MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap

 

Ökölvívó botrányok egymás után

Az ökölvívás, legyen profi vagy amatőr (az olimpia ez utóbbiak terepe, bár már volt próbálkozás profi státuszt szerzett bokszolók visszaengedésér is) mindig is ingoványos terep volt a fair play-ről, azaz a tiszta sportról volt szó. Megvett bírókról, megbeszélt eredményekről, jókor elterülő sportolókról szóló legendákkal tele a padlás, és nem csak a profi, az amatőr világban is. A helyzetet sokáig sikerült kézben tartania a 2021-ig AIBA néven működő Nemzetközi Ökölvívó Szövetségnek, a riói olimpián történtek azonban betették a kaput a szervezetnek.

A pehelysúly döntőjében az ír Michael Conlon hiába verte meg mindenki által jól láthatóan az orosz Vlagyimir Nyikitint, mégis utóbbi kezét emelték magasba. Az ír nem volt ijedős, a Twitteren még az orosz elnöknek is beszólt, azt tudakolval, hogy mennyit fizetett honfitársa győzelméért? 

Az AIBA lépéskényszerbe került: több bírót is felfüggesztettek, akik "nem az elvárt színvonalon" látták el feladatukat, ugyanakkor az is kiderült, hogy a Rio előtt bevezetett új számítógépes pontozásos rendszer is maga volt a csőd.

Ez azonban nem oldotta meg a gondokat, ahogy az sem, hogy az AIBA az első betűt elhagyva, IBA-ra változtatta a nevét. Sőt, az sem, hogy az üzbég Gafur Rahimovot előbb a marokkói Mohamed Musztahszane, majd a jelenlegi elnök, az orosz Umar Kremlev váltotta: 2019-ben a NOB úgy döntött, hogy nem bízza rájuk a tokiói olimpiai torna szervezését (az olimpián minden sportág eseményt az adott világszövetség rendezi). 

 

Van-e olimpia ökölvívás nélkül?

A sportág és a bokszrajongók számára rossz, hogy a NOB szerint van. Alig egy hetes a hír, miszerint a NOB végrehajtó bizottsága kilátásba helyezte, hogy a 2028-as Los Angeles-i játékokon nem lesz ökölvívás az olimpián, amennyiben a sportágnak nem lesz addig olyan nemzetközi szövetsége, amellyel együtt tud működni. 

olimpia ökölvívás, London 2012, Anthony Joshua
Az azóta profi nehézsúlyú világbajnokká lett Anthony Joshua ünnepli olimpiai bajnoki címét 2012-ben Londonban
Fotó: AFP / AFP/DAMIEN MEYER

Az ökölvívás Tokióhoz hasonlóan az idei párizsi játékokon is úgy került műsorra, hogy a versenyeit, illetve már a kvalifikációs viadalait is a NOB szervezte. 

A mostani döntés viszont azt jelenti, hogy négy év múlva ilyen formában nem kerülhet sor az ötkarikás boksztornára.

Óriási problémát jelent, hogy a 2019-es felfüggesztést követően nemhogy nem javult a NOB és az IBA kapcsolata, de még fagyosabb lett a viszony a felek között, sőt azóta annyira elmérgesedett, hogy a NOB tavaly júniusban - példátlan módon - az úgynevezett elismert státuszból az el nem ismert státuszba sorolta az IBA-t.

A végrehajtó bizottság most kimondta, hogy 

az IBA a 2028-as játékokon sem rendezheti meg a sportág versenyeit,

 valamint, hogy négy év múlva már a NOB sem fogja lebonyolítani a boksztornát, illetve a kvalifikációs sorozatot.

"Amennyiben nem lesz olyan új sportági szövetség, amellyel a NOB együtt tud működni, akkor nem leszünk abban a helyzetben, hogy az ökölvívás műsoron legyen Los Angelesben" - közölte a NOB, ezzel egyértelműen üzenve a nemzeti szövetségeknek, hogy hátráljanak ki a Kremljov vezette IBA mögül.

 

Hiába a két szövetség, ha egyik sem tárgyalóképes

Az IBA-val ugyanakkor nem csupán a NOB-nak romlott meg a viszonya: tavaly számos nemzeti szövetség kilépett a szervezetből, amiért az engedélyezte orosz és fehérorosz sportolók indulását a női és a férfi világbajnokságon. Az IBA-val szembenálló nemzetek 2023 tavaszán új szövetséget alapítottak az Egyesült Államok vezetésével, de a World Boxingot (WB) a NOB még nem ismerte el.

Boris van der Vorst, a World Boxing elnöke:

Úgy láttuk, ez az egyetlen lehetőség, hogy megmentsük az ökölvívás olimpiai státuszát

 - mondta Michael Müller a német szövetség sportigazgatója a Deutsche Welle című lapnak.

A baj csak az, hogy míg a magát a sportág megmentőjének tartó WB-nek ma is csupán 27 tagja van (köztük az amerikaiak is), addig az IBA-nak még mindig 195, márpedig a NOB általi elismerés egyik alapja az adott tagszövetség globális jelenléte. Az IBA pedig nem adja fel, Müller elmondása szerint olyannyira nem, hogy Németországban egy új országos szövetséget is elkezdtek felépíteni, méghozzá az orosz állami energetikai cég, a Gazprom pénzügyi támogatásával. Amit, ha megtehetnek Németországban, még úgy megtehetnek a világ számos, szegény, pénzügyileg és politikailag is kiszolgáltatott országában. Nem véletlen, hogy a WB 27 tagországa között alig van afrikai és ázsiai: őket könnyebb meggyőzni a Gazprom pénzével, mint az új szervezet szép terveivel.

Szeretnénk befektetni a sportágba. Profi bírókkal, érzékelőkkel ellátott bokszkesztyűkkel és fogvédőkkel, az objektív pontozást segítő kamerarendszerekkel. Tudjuk, hogy ez drága, de minden más csak eztán jöhet

 - mondja Müller.

 

Még a CAS is beleszólhat

Az IBA ugyanis fellebbezett a NOB felfüggesztő határozata, úgyhogy az ügy a Nemzetközi Sport-döntőbíróság elé került. A WA szerint világos a helyzet: "Az IBA jelentős mértékben megsértette az Olimpiai Chartát. Tudjuk, hogy a NOB-nak semlegesnek kell maradnia a döntésig, de a CAS a javukra ítél, mi itt vagyunk, hogy tárgyaljunk velük" - jelezte Müller.

A NOB sportigaztatója, Kit McConnel szerint viszont a folytatás csakis a nemzeti szövetségeken múlik.

Szeretnénk látni, hogy a nemzeti szövetségek készek együtt dolgozni egy új világszervezettel, amellyel mi is és ők is együtt tudnak működni. Már, ha szeretnénk az ökölvívást a programban látni Los Angelesben

 - mondta McConnel.

"Ha a WA megkapja a jogokat a NOB-tól, egyértelmű lesz, hogy csakis azok vehetnek részt a Los Angeles-i kvalifikációs küzdelmekben, aki tagjai az új szervezetnek. Meglátják, milyen gyorsan állnak majd a nemzetek egy tisztességes és becsületes sportág mellé. Én nagyon optimista vagyok ez ügyben" - mondta Müller, aki talán túlságosan is derűlató.

 

Kapcsolódó cikkek: