Vágólapra másolva!
Nehéz vitatkozni azzal, hogy ő a világ legsikeresebb teniszezője és a tenisz egyik legnagyobb legendája. Azzal már sokkal inkább lehet, hogy ő a világ legjobb teniszezője. Talán nem kérdés, hogy volt időszak, amikor a második kijelentés is igaz volt, még nem olyan régen is. Ám a rekordot jelentő 24-szeres Grand Slam-bajnok, 40-szeres Masters-tornagyőztes és 7-szeres világbajnok Novak Djokovics 2024-ben élete egyik legrosszabb szezonkezdetén van túl, edzőt cserélt, és így várta a számára legkedvezőtlenebb salakszezon kezdetét. Ráadásul a párizsi olimpiát is ezen a borításon játsszák, márpedig az egyetlen nagy trófea, amit még a lassan 37 éves szerb klasszis nem nyert meg, azaz olimpia – és ha idén megnyeri, nem kizárt, hogy vissza is vonul.

Két férfi teniszjátékos van a sportág történetében, aki több mint 100 egyéni trófeát nyert pályafutása során. Jimmy Connors 109, Roger Federer 103, a harmadik Novak Djokovics pedig 98 sikernél jár. Közülük a tenisz szerb klasszisa még mindig aktív, és fél évvel ezelőtt még úgy tűnt, nagyon gyorsan megszerezheti a 99. és a 100. tornagyőzelmét is. Ám Djokovics a november közepén megrendezett világbajnokság megnyerése óta egyetlen tenisztorna döntőjébe sem jutott be, ilyen hosszú kihagyása két finálé között márpedig a sérülés által árnyalt 2017 vége-2018 eleje óta nem volt (pontosabban 2020 közepén igen, de akkor a koronavírus-járvány miatt lényegében nem rendeztek versenyeket). 2006 óta pedig az idei az egyetlen éve az említett 2018-as mellett, amikor a szezon első három hónapjában nem nyert egy tornát sem. Ehhez természetesen hozzájárult, hogy a tavalyi vb-címe óta e hétig csupán négy tornán – két egyéni- és két csapatversenyen – vett részt Novak Djokovics, ám ezeken meglepőbbnél meglepőbb vereségekkel búcsúzott. Legutóbb Indian Wellsben az akkor világranglista-123. Luca Nardi ellen a szerb világelső a karrierje egyik legváratlanabb vereségét szenvedte el.

Novak Djokovic, Indian Wells, Novak Djokovics, Luca Nardi
Novak Djokovics pályafutása egyik legmeglepőbb vereségét szenvedte el Luca Nardi ellen
Fotó: Getty Images via AFP / Getty Images via AFP/2024 Getty Images

Már nem Novak Djokovics a világ legjobb teniszezője?

Amellett, hogy Djokovics kikapott a Grand Slam főtábláján még sosem járt, 20 éves Narditól, valamint a januári United Kupán Alex De Minaurtól, a másik két vereségét az új szupersztártól szenvedte el. 

Jannik Sinner ugyanis hiába tartozik már a férfi tenisz élmezőnyéhez két éve, amit az elmúlt fél évben csinál, az egészen elképesztő. 

A 22 éves olasz klasszis a tavalyi US Open óta 50 mérkőzésen lépett pályára, és ebből 47-et megnyert. Sinner

  • Pekingben, Bécsben, Rotterdamban és Miamiban is rangos tornát nyert,
  • 47 év után vezette győzelemre az olasz Davis Kupa-csapatot,
  • valamint az Australian Open történetének első olasz bajnokává vált – többek között Djokovicsot legyőzve, aki hat év után először veszített meccset Melbourne-ben.

Az immáron tehát Grand Slam-győztes Jannik Sinner egyik veresége az említett háromból Novak Djokovics ellen született, akit – miután legyőzött a csoportkörben – a sportszerű hozzáállásával segített továbbjuttatni a világbajnokságon, majd kikapott tőle a fináléban. Az idén lejátszott 28 mérkőzéséből pedig az egyetlen vereségét az Indian Wells-i elődöntőben Carlos Alcaraztól szenvedte el. 

tennis TOPSHOTS Horizontal
Jannik Sinner elképesztő formában van 
Fotó: AFP/Tiziana Fabi 

Úgy tűnik, véget ér Novak Djokovics dominanciája

Azt, hogy Novak Djokovics dominanciája a vége felé jár (vagy talán már véget is ért) éppen ez a két tehetség, Jannik Sinner és Carlos Alcaraz varázslatos játéktudása mutatja. Djokovics a szebb napjain – amelytől Nardi ellen nagyon távol volt – hihetetlenül fitt, varázslatos fogadásokat üt, minden labdát elér, és szinte lehetetlen nyerőket ütni ellene. Az elmúlt időszakban azonban a 2001-es születésű Sinner és a 2003-ban született Alcaraz mindezt szinte feledteti, és olyan teniszt mutat be, amely kész felüdülés azoknak, akik az elmúlt 20 évben "a nagy hármas" egyeduralmának végét várták. 

A 2004 és 2023 között lejátszott 79 Grand Slam-versenyből ugyanis 65-öt Novak Djokovics (24), Rafael Nadal (22) és Roger Federer (19) nyert meg. 

Rajtuk kívül Andy Murray és Stan Wawrinka tudott háromszor győzni, Alcaraz kétszer, további hat teniszező pedig egyszer-egyszer major tornán. Alcaraz és Sinner előtt is voltak olyanok, akik ígéretesnek tűntek – Wawrinka és Murray mellett Juan Martín del Potro, Danyiil Medvegyev, Dominic Thiem, Alexander Zverev, Grigor Dimitrov vagy éppen Sztéfanosz Cicipasz –, de (eddig) egyikük sem tudott néhány jó tornát leszámítva dominálni.

Ám az elmúlt két évben Alcaraz és Sinner ezt megvalósította, és jelenleg Djokovics mellett ők ketten tartoznak "a nagy hármas" közé. Roger Federer ugyanis már visszavonult, a szinte folyamatosan sérüléssel bajlódó Rafael Nadal pedig szinte biztosan az utolsó szezonjában próbál pályára lépni. A spanyol klasszis a kedvenc Grand Slamén, a Roland Garroson még megpróbál a csúcsra érni, majd minden bizonnyal a párizsi olimpiával – ha egyáltalán kijut vagy szabadkártyát kap oda – lezárja a pályafutását. Ez a lehetőség pedig nincsen kizárva Novak Djokovicsnál sem.

TOPSHOTS Horizontal JOY TENNIS PROFILE HEADSHOT
Rejtély, hány mérkőzésen lép még pályára Rafael Nadal
Fotó: AFP/William West 

Ez lehet a 24-szeres Grand Slam-bajnok, Novak Djokovics jövője

A Nardi elleni vereség után a miami tenisztornától visszalépő szerb majdnem két hónapos kihagyás után, a monte-carló-i ATP 1000-es tornán lépett ismét pályára, az idei salakpályás szezon első rangos versenyén, ahol kedden az orosz Roman Szafjullin, csütörtökön az "olasz átkát" megtörve Lorenzo Musetti legyőzésével a negyeddöntőbe, majd pénteken visszavágva Alex De Minaurnak már a rekordot jelentő 77. Masters-elődöntőjébe jutott, egészen magabiztos játékkal. Ám Sinner nála is jóval meggyőzőbb játékkal jutott el a legjobb négyig, még az élete legjobb teniszjátékát megközelítő Holger Rune sem tudta őt megállítani a negyeddöntőben.

A hétfőn a 421. hetét is a világranglista élén kezdő, múlt héten minden idők legidősebb férfi világelsőjévé váló Djokovics azonban erre a tornára már nem az eddigi edzőjével készült,

a wimbledoni teniszbajnokság 2001-es győztese, Goran Ivanisevic ugyanis március végén közös megegyezéssel távozott a stábjából. A horvát teniszedző 2018 nyarán csatlakozott Djokovics csapatához, 2019 óta dolgoztak együtt folyamatosan, 2022 márciusában lett a vezetőedzője, és az elmúlt hat évben 12 Grand Slam-tornagyőzelemhez segítette hozzá.

Az, hogy a későbbiekben ki segíti Djokovics munkáját, vasárnap vált hivatalossá. A brit sajtó ugyan Andy Murray édesanyját, Judy Murray-t látta volna szívesen végső befutónak, de végül átmenetileg a barát-excsapattárs, Nenad Zimonjics tanítványaként folytatja a 24-szeres Grand Slam-bajnok, amely döntést Ivanisevic is támogatta. Djokovics több mint húsz éve ismeri őt, és elmondása szerint Zimonjics a számára olyan, mintha a testvére lenne. „Mentor, barát, aki mindig próbált nekem segíteni emberként és játékosként is. 

Épp a salakos idényre kezdtem el készülni Belgrádban, amikor Gorannal befejeztem, Nenad pedig ott volt. Élveztük a közös munkát, így megkértem, pár hétig jöjjön

elevenítette fel a közös munka kezdeteit Djokovics, aki hozzátette, Zimonjics hasznos tanácsokat adott neki azzal kapcsolatban, hogyan helyezkedjen, amikor felmegy a hálóhoz.

Novak Djokovic, Nenad Zimonjic, tenisz, szerb
Zimonjics és Djokovics Davis Kupát és ATP Kupát is nyert együtt Szerbia színeiben
Fotó: William WEST / AFP

A férfi párosban és vegyes párosban összesen 8 Grand Slam-trófeát szerző Zimonjics abban a tudatban vette át a stafétát Ivanisevictől, hogy talán ő lesz Djokovics karrierjének utolsó edzője. Nem szabad ugyanis elfelejteni, hogy a szerb világelső – akármilyen, huszonéves profikat megszégyenítő fittséggel rendelkezik is – májusban már betölti a 37. életévét. Márpedig az elmúlt fél évben látott produkciók (az övé, és a Sinner-Alcaraz párosé) nem azt mutatják, hogy valaha is visszakerül még az egyeduralkodói státuszba. Djokovicsnak ráadásul egyetlen rangos egyéni trófeája van, amelyet még sosem hódított el: az olimpiai elsőség. Nehéz elhinni, de Djokovicsnak a 2008-ban szerzett bronzérem a legjobb eredménye az olimpiákon. 2012-ben és 2021-ben is negyedikként zárt, 2016-ban pedig egy emlékezetes-könnyes csatában, az első körben kapott ki Del Potrótól. Tokióban szerezhetett volna egy bronzot vegyes párosban is, de a harmadik helyért zajló meccstől visszalépett partnernőjével.

Ezért aztán a legtöbb teniszrajongó arra kíváncsi, hogy mire lesz képes Novak Djokovics a párizsi olimpián. Balszerencséjére 

az 1992-es ötkarikás játékok óta az idei lesz az első, amelyen az olimpiai tenisztorna találkozóira salakos borításon kerül sor, 

márpedig egyértelműen ez Djokovics leggyengébbike. Füvön ugyan még kevesebb (8) trófeát nyert pályafutása során, de a füves szezon csupán bő egy hónapos, míg az év maradék részéből mintegy négy hónapot játszanak salakos, hetet pedig kemény borításon. Djokovics viszont majdnem négyszer annyi (71) tornát nyert kemény pályán, mint salakon (19).

A szerb teniszező ennek ellenére már tavaly kijelentette, hogy fizikailag és mentálisan is fel akar készülni az (élete minden bizonnyal utolsó) olimpiai megméretésére. „A tervem az, hogy az olimpián is játsszak, mert ez az egyik legfontosabb esemény a sportág történetében. Itt az országodat képviseled, és az az érzés, hogy részese lehetsz ennek, óriási megtiszteltetés" – nyilatkozta szűk egy éve Djokovics, a mondataiban pedig egyértelműen látszik a motiváció.

Novak Djokovics, tenisz, olimpia, Novak Djokovic, 2008, Peking
Novak Djokovics nagyon örült 2008-ban a pekingi bronzéremnek, ám azóta egyszer sem állt dobogóra olimpián. Mi lesz Párizsban?
Fotó: BEHROUZ MEHRI / AFP

Nem kell tehát jövőbelátónak lenni annak megállapításához, hogy a párizsi olimpia kulcsfontosságú lesz Novak Djokovics pályafutásában. Az viszont kérdéses, hogy milyen irányban befolyásolja azt. Amennyiben sikerül jó formában érkeznie Párizsba másfél héttel a wimbledoni teniszbajnokság után, és ott feláll a dobogó tetejére, akkor 

abszolút a csúcson akár be is fejezheti a karrierjét, hiszen azzal mindent megnyert, amit a teniszben meg lehet. 

Ám ha ezúttal sem sikerül megszereznie a hőn áhított aranyérmet, akkor noha valószínűtlen, de kitűzheti célul a Los Angeles-i olimpiát, ahol viszont már 41 éves lenne. Addig ráadásul újabb Sinnerek és Alcarazok bukkanhatnak fel, Djokovics tornagyőzelmeinek esélye pedig napról napra kisebb lesz.

Szavazzon, és kövesse nyomon a szavazás állását!

Mi lesz Novak Djokovics sorsa?

Egy ép Djokovicstól sosem tapasztalt rossz évkezdet után egyelőre a sötétben tapogatózhatunk, amíg el nem indul a salakszezon java. Ott viszont hamar kiderülhet, hogy részéről az elmúlt fél év csak egy rossz időszak volt, vagy annak csupán a legeleje. Mert ezen múlhat, hogy négy hónap múlva Federer után Nadal és Djokovics is befejezi a profi teniszt, pontot téve egy történelmi, és minden bizonnyal soha meg nem ismételhető húsz év végére. Azt ugyanis nehéz látni, hogy Novak Djokovics majd utánozza Venus Williamset abból a szempontból, hogy pusztán kedvtelésből még akkor is reménytelenül folytatja a pályafutását, amikor az már semmilyen eredményességet nem hoz magával.

Kapcsolódó cikkek