Vágólapra másolva!
Meghalt a legendás szumóharcosa, Akebono, aki a WrestleMania műsoraiban is feltűnt.

Akebono Taro évek óta beteges volt, hét évvel ezelőtt egyszer összeesett, azóta többször is kezelték. Az 54 éves sportember szívelégtelenség miatt halt meg egy Tokió melletti kórházban.

JAPAN-SUMO-AKEBONO-1
Akebono igaz legenda volt Japánban
Fotó: YOSHIKAZU TSUNO / AFP

Akebono Hawaiion született, Chad George Ha'aheo Rowan néven és a ’80-as években költözött Japánba, 1988-ban debütált a szumósok között. Két évvel később már a legjobbak között szumózott, 1993-ban nyerte első rangos tornáját. Ő lett az első, nem japán születésű harcos, aki ilyen magasságokba ért el. Akebono, az ősi japán szumósport első külföldi születésű nagybajnoka volt, 31 vesen jelentette be, hogy felhagy a versenyzéssel krónikus térdsérülése miatt.

Akebono úttörőként érkezett a sportágba, és hihetetlenül sikeres karriert tudhatott maga mögött. A honolului születésű, de már japán állampolgárként versenyző Akebono 1988-ban kezdte a professzionális versenyzést, 11 tornát nyert meg, köztük a 2000-es év utolsó versenyét. Jokozunaként (nagybajnokként, érthetőbb kifejezéssel első kiemeltként) 48 tornán indult, és ez a sportág történelmében a negyedik legjobb eredmény. "Nagybajnok lettem, és ez az átlagembernek nem adatik meg" - mondta Akebono. "Nagyon hálás vagyok mindenkinek."

A szumó villámgyors ütközetekből áll, melynek során a két óriás megpróbálja földre vinni vagy a küzdőkörből kiszorítani a másikat. Évente hat tornát rendeznek, amelyek 15 napja során a versenyzőknek minden nap más és más ellenféllel kell megküzdeniük. A végén azt hirdetik ki győztesként, akinek a legkevesebb veresége gyűlt össze. Akebono villámkarrierjét - amely szinte egyedülálló a szumó történetében - sokan rossz szemmel nézték a származása miatt, hiszen őelőtte nem érte el a jokozuna címet egyetlen külföldi sem. Japánban sokan ellenezték az 1993-ban történt honosítását, félve attól, hogy ez lavinát indíthat el, és a nagyobb, erősebb nyugatiak tönkretehetik az ősi sportot. Némileg igazolódott a félelmük, amikor egy szintén hawaii születésű szumós, japán nevén Muszasimaru szintén nagybajnoki címet ért el.

Akebono 2005-ben Los Angelesben is fellépett a WrestleMania keretein belül, pályafutása csúcsán 230 kilónál is nehezebb volt a 203 centis sportember.

K1-JAPAN-AKEBONO
Bob Sapp ellen is ringbe lépett
Fotó: AFP / AFP/2004 AFP

Akebono később a K1-ben is kipróbálta magát, elsősorban a neve és a fizikai adottságai miatt sokan voltak rá kiváncsiak, de maradandót itt már nem alkotott.