Vágólapra másolva!
Idén több év után rendezték meg ismét a Vitorlásbált, amelynek rangját a magyar sport- és üzleti élet számos ismert alakja emelte a megjelenésével. Haranghy Csaba, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke szerint az esemény bizonyítéka, hogy a vitorlázás nem egy zárt világ, többen pedig azt is kiemelték, hogy a magyar vitorlázók a párizsi olimpián nagy sikereket érhetnek el.

„A bankunk harminchét éve van jelen Magyarországon, s már nagyon régóta támogatjuk a magyar vitorlássportot. Azért esett választásunk erre a sportágra, mert több közös értéket képviselünk. A vitorlázásban is fontos a tradíció, ugyanakkor nagyon innovatív sportág. Ugyanez a helyzet a bankolással, ott is meghatározó a kapcsolat, a megbízhatóság és a hosszú távú bizalom, de a folyamatos fejlesztés is elengedhetetlen, minden évben több tízmillió eurót költünk erre a célra" – idézte Zolnai Györgyöt, a magyar vitorlássportot támogató Raiffeisen Bank vezérigazgatóját a Magyar Nemzet. A Raiffeisen Bank amellett, hogy a szövetség kiemelt szponzora, versenyeket is támogat, így például Balatonföldváron a Raiffeisen Privát Bank-kupa immár húszéves múltra tekint vissza. – „Az utóbbi pár évben intenzívebb lett a sportszponzoráció a sportággal, mivel 

hatodik éve támogatjuk a legnagyobb hazai vitorlás eseményt, a Kékszalagot. 

A Vitorlásbál szponzorációja tulajdonképpen egy mellékág: nem magát a bált, hanem a vitorlás-szövetséget támogatjuk, és egy jó szponzor akkor teszi jól a dolgát, ha stabil és megbízható. Ezért, ha tudunk, segítünk" – tette hozzá Zolnai György.

SSL, vitorlázás, Haranghy Csaba
A világbajnok SSL-csapat a szövetség elnöke, Haranghy Csaba (jobbra) társaságában
Fotó: MNA Pictures

Egy másik szponzor képviselője, Veigl Gábor, a tíz vitorláskikötőt üzemeltető Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) elnöke kiemelte, a jövőben is szeretnék fenntartani, sőt erősíteni a partneri együttműködést a szövetséggel és minden olyan szereplővel, akinek fontos a Balaton és a vitorlázás.

MVM SE – Érdi Mária egyesülete is

Az MVM nagyon régóta üzemeltet egy vitorlás egyesületet, és nagyon sok párhuzam van az MVM, a villamosenergia-piac és a vitorlázás között. A vitorlázás végső soron technikai sportág, ahol nagyon fontos az emberi bátorság, magabiztosság, odafigyelés, precizitás, és ugyanez igaz egy nagyvállalatra is – Mátrai Károly, az MVM Zrt. vezérigazgatója ezzel indokolta a vitorlás-szövetség támogatását.
„Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy 

a vitorlázás egy csapatsport, ahol fontos a csapatteljesítmény. 

Ebből adódóan az MVM akkor a legsikeresebb, hogy ha az egyénileg jól teljesítő egyének csapatként is jól muzsikálnak" – egészítette ki a leírtakat az MVM első embere.

Az MVM SE színeiben vitorlázik Érdi Mária és Mucza Milán. Mindketten világ- és Európa-bajnokok, az MVM továbbá aktív támogatója Berecz Zsombornak és Weöres Szabolcsnak is. Berecz Zsombor ma már a vitorlásválogatott szövetségi kapitánya, Weöres Szabolcs pedig az MVM támogatásával készül az egyszemélyes földkerülő versenyre, a Vendée Globe-ra.

Nagyon szurkolunk nekik, Érdi Máriáért különösen szorítunk az olimpián" 

– mondta Mátrai Károly.

Fair-play díj a MOB-tól

„A magyar vitorlássport új korszakát éli. Nemcsak azért, mert Berecz Zsombor ezüstérmet nyert Tokióban, hanem mert az elmúlt időszakban nagy fejlődésnek indult a fiatal generáció. Egy régi, tradicionális szakágról beszélünk, ahol a fair-play szelleme áthatja az egész sportágat" – jellemezte a vitorlázást Gyulay Zsolt. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke elárulta, a MOB fair-play díjat adományozott a Gyöngy-csapatnak, amely feladva a versenyt segített a társaknak, akiknek a nagy szélben felborult a hajójuk.

Gyulay Zsolt
Gyulay Zsolt és felesége
Fotó: MNA Pictures

Gyulay Zsolt a magyar olimpiai csapat alakulásáról is beszélt. Gyulay Zsoltot is szomorúsággal tölti el, hogy a női kosárlabda-válogatott a siker küszöbén bukott el a hazai rendezésű olimpiai selejtezőben, de persze örül a női vízilabdások dohai sikerének és 

bízik mindkét kézilabda-válogatottban. 

Annál is inkább természetesen, mert a csapatok nagyon befolyásolják a magyar csapat létszámát.

A vitorlázás is életérzés

„Nagyon szimpatikus dolognak tartom a kezdeményezést, hogy a Magyar Vitorlás Szövetség bált rendez. Azt gondolom, hogy ez a szervezet és a közösség presztízsét is emeli. Nagyon jó érzés volt ide megérkezni, és látni a magyar vitorlássport kiváló alakjait és a sportág szerelmeseit" – kezdett bele mondandójába Schmidt Gábor sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár, aki maga is rendszeresen űzi a sportágat, az Adrián és a Balatonon kisebb-nagyobb versenyeken ő is részt vesz túravitorlázásban.

Schmidt Gábor hosszú éveken át a Magyar Kajak-kenu Szövetség főtitkára, majd elnöke volt, így érthető az általa idézett párhuzam:
„A kajak-kenu sport mellett nőttem fel, és szoktam azt mondani, hogy 

a kajak-kenu egy életérzés. 

Azt hiszem, hogy a vitorlázásra ez legalább ennyire igaz" – jegyezte meg Schmidt Gábor, kiemelve, 2023-ban a vitorlázás bekerült a Nemzeti Versenysport Fejlesztés Programba, amely döntés helyességét az elmúlt évek eredményei igazolnak.

Tévhit, hogy a vitorlázás zárt világ

„Megtisztelő újra itt lenni és Vitorlásbált szervezni. A Vitorlásszövetség egy kilencvenöt éves köztestület adott kultúrával és hagyományokkal. Korábban is voltak vitorlásbálok, aminek történeti hátterét meg lehet tekinteni a weboldalunkon, remekül feldolgozta egyik kollégánk, sportbarátunk – beszélt a Vitorlásbál múltjáról Haranghy Csaba, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke, aki kiemelte, hogy az esemény egy gála és egy bál ötvözete volt. – Fontosnak tartottam újraéleszteni ezt a hagyományt. Egyrészt az időzítése okán, azaz holtszezonban is tudjunk beszélgetni, és ápolni az emberi kapcsolatokat. Másrészt szerettük volna a magunk világát jobban megmutatni.

 Nagyon sok a tévhit a vitorlázással kapcsolatban, a vitorlázó közeg nem egy zárt világ."

A szövetség elnöke méltatta a Kékszalag Port Kikötő filozófiáját. Egy olyan nyitott helyszín, ahová bármilyen sport iránt érdeklődő betévedhet, és kipróbálhat bármilyen vízi eszközt vagy járművet, kajakot, kenut, SUP-ot, sárkányhajót regisztrációs díj ellenében.

Haranghy Csaba elárulta, a bál időpontját azért tették át péntekről szombatra, mert a sportág jelenleg legsikeresebb arca, Érdi Mária pénteken még az Európa-bajnokság éremfutamában szerepelt. Kiváló döntés volt, hiszen Érdi Mária megnyerte az Eb-t. Haranghy Csaba a többi magyar versenyzőt is méltatta.

„Hatalmas különbség a sportban, hogy aktív olimpiai osztályban van valaki vagy sem, de ettől függetlenül 

Vadnai Jonatán Eb-ezüstérme is hatalmas eredmény, ahogy az SSL-csapat tavalyi világbajnoki címe is. 

Ezek mind ikonikus eredmények, amelyek azt mutatják, hogy elődeink útján járva rendben mennek a dolgok. Persze látok néhány elemet, amin majd javítanunk kell, de bízunk benne, hogy kicsiszoljuk ezeket" – fejezte be mondandóját Haranghy Csaba.