Vágólapra másolva!
Marozsán Fábián bejutott a nyolcaddöntőbe az Indian Wells-i keménypályás tenisztornán, ahol a címvédő és volt világelső Carlos Alcaraz lesz a következő ellenfele.

A világranglistán 58. magyar játékosra a 32 között a brazil Thiago Seyboth Wild várt, aki ellen már 29 perc elteltével szettelőnyben volt. A folytatásban is Marozsán játszott hatékonyabban, majd egy 15 labdamenetes játék végén, az ötödik meccslabdáját kihasználva győzött a mindössze 68 percig tartó meccsen. 

A 24 éves magyar teniszező a 2023-as római és sanghaji verseny után harmadszor jutott a 16 közé 1000-es tornán.

Marozsán a meccs után elárulta, hogy a görög Sztefanosz Cicipasszal melegített be, ami nagyon jól sikerült, és már edzője is látta rajta, hogy erősebb a játéka, mint az elmúlt hetekben.

ATP Qatar Exxonmobil Open Tennis Tournament 2024, Marozsán Fábián,
Marozsán Fábián újabb remek teljesítménnyel jutott tovább
Fotó: NurPhoto via AFP / NurPhoto via AFP/Noushad Thekkayil/NurPhoto

"Sokat beszéltünk arról a mérkőzés előtt, hogy mire lehet számítani a brazil teniszező ellen, aztán ahogy a meccs elindult, éreztem, hogy picit tompább, mint az elmúlt négy meccsén, amikor leütötte az ellenfeleket a pályáról és tüzelte a közönséget is. A statisztikákon is látszik, hogy gyors volt a tempó, és sikerült, amit kitűztem magamnak, jól mozogtam a pályán. 

Kicsit megrándult a bokám a végén, amikor kiment, kezelést, kötést is kaptam, de bízom benne, hogy a következő másfél-két napban megfelelően regenerálódok" -

idézte az MTI Marozsán szavait.

A Hajdúszoboszló SE teniszezőjére a címvédő és volt világelső spanyol sztár, Carlos Alcaraz vár a következő fordulóban.