Vágólapra másolva!
Takács Boglárka második helyen ért célba a 60 méteres síkfutás második futamában, ezzel elődöntős a glasgow-i fedett pályás atlétikai világbajnokság szombati versenynapján. Szeles Bálint hatodik helyen ért célba a férfi 60 méteres gátfutás ötödik előfutamában, így búcsúzott.

A BHSE sprintere, Takács Boglárka - aki két héttel ezelőtt 60 és 200 méteren is országos csúcsot állított fel a nyíregyházi országos bajnokságon -, a lengyel fedett pályás Európa-bajnok Ewa Swoboda mellett kapott helyet az előfutamban és 

7.23 másodperccel magabiztosan jutott az elődöntőbe.

Takács Boglárka, atlétika
Takács Boglárka elődöntős
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

"Amikor először megláttam ezt a futambeosztást, akkor egy pillanatra megijedtem, hogy a mezőny legerősebb rajtolója mellett fogok állni, így ha nem rajtolok jól még magamhoz képest sem, akkor az kontrasztos lesz. Az előbb azt mondták, hogy beragadtam a rajtnál, de szerintem magamhoz képest nem annyira vészesen. Nyilván láttam, hogy Swoboda elment az első pár lépésben, utána viszont úgy éreztem, tudom tartani a tempót. A közepén viszont éreztem, hogy szépen jövök el a kanadai lány mellett, és 

amikor a végén beestem a célba, akkor láttam, hogy egy vonalba lehetek a jamaicai lánnyal. Összességében elégedett vagyok ezzel a futással

 - mondta az MTI-nek Takács, majd megjegyezte, hogy a 20.45-kor kezdődő elődöntőben szeretne magához képest jó időt futni és majd meglátja, ez helyezésben mire lesz elég.

Az elődöntőben a hét futam első három-három helyezettje, valamint a további három legjobb idővel rendelkező futó folytathatja.

Szeles Bálint hatodik helyen ért célba a férfi 60 méteres gátfutás ötödik előfutamában, így búcsúzott a glasgow-i fedett pályás atlétikai világbajnokságtól.

A 25 éves egri atléta 7.86 másodperc alatt teljesítette a távot, és időeredményével sem sikerült kiharcolnia a továbbjutást.

Az elődöntőben a hat futam első három-három helyezettje, valamint a további hat legjobb idővel rendelkező futó folytathatja.