A 31 éves klasszis pályakerékpározó - aki tavaly júliusban adott életet második gyermekének - a BBC reggeli műsorában közölte döntését, melyet elsősorban azzal magyarázott, hogy nehezére esett távol lenni a családjától - írja az MTI.
"Alapos megfontolások után úgy döntöttem, hogy visszavonulok a profi kerékpározástól" - mondta Kenny. - "Egyre nehezebbé vált számomra meghozni azt az áldozatot, hogy távol legyek a gyerekeimtől, a családomtól."
A hétszeres világbajnok Laura Kenny a 2012-es és a 2016-os olimpián egyaránt megnyerte az omniumot, illetve a brit válogatottal a csapat üldözéses versenyt, míg 2021-ben Tokióban madisonban diadalmaskodott, a csapat üldözéses számban pedig ezüstérmet szerzett.
Ezzel nem csupán a legeredményesebb brit női pályakerékpározónak számít, hanem ő minden idők legeredményes brit női sportolója is.
Minden idők legeredményeseb brit olimpikonja Kenny férje, a már szintén visszavonult pályakerékpározó Jason Kenny, aki hét ötkarikás aranyat nyert.