Vágólapra másolva!
Bár még senki sem tudja, hogy a 2024-es párizsi olimpián milyen összeállításban lép pástra a világbajnoki címvédő magyar férfi kardcsapat, a Facebookon máris dúl a vita, s egyesek - köztük a sportág egykori szövetségi kapitánya, Kovács Tamás - botrányról beszél. Érdemes megnézni, mi, pontosabban ki robbantotta ki ezt a vitát, amely biztosan nem tesz jót a magyar csapat olimpiai felkészülésének.

A magyar férfi kardcsapat a 2023-as milánói világbajnokságon az ősi rivális Dél-Korea elleni győzelemmel nyert világbajnokságot. 

Annak a csapatnak a négy tagja - szigorúan alfabetikus sorrendben - Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András és Szilágyi Áron volt.

Az a négy sportoló, aki "időtlen idők" óta alkotja ezt a csapatot, s amely együttes pont egy évvel az olimpia előtt lett világbajnok csapatban. Az, ami például a 2019-es budapesti vb-n nem sikerült, Milánóban igen. A magyar férfi kardválogatott világbajnokként készülhet a párizsi olimpiára. Vb-t csapatban 2023 előtt 16 évvel sikerült nyernie Magyarországnak.

A világbajnok magyar férfi kardcsapat Milánóban 2023-ban balól: Gémesi Csanád, Szilágyi Áron, Decsi Tamás, Szatmári András
Photo by Andreas SOLARO / AFP

Mondhatnánk: ebben a helyzetben nincs az a kapitány, aki ezt a csapatot éppen az olimpián bontaná meg. Akkor mégis miről szól ez a vita? Arról, hogy a jelenlegi magyar ranglistán - amely a válogatottság szempontjából kötelezettséggel csak egy szempontból bír a szakvezetők számára: az első helyen álló vívó mindenképpen olimpiai induló, de a többi helyezés már csak iránymutató  - megjelent egy új név, a mindössze 22 éves Rabb Krisztián neve.

Mit mutat a magyar és a világranglista?

A listát Szilágyi Áron vezeti 6093 ponttal. Második helyen Szatmári András áll (5688), a harmadikon Rabb Krisztián (4026), míg a negyediken Gémesi Csanád (2438). Hol van Decsi Tamás? A 41 éves vívó a magyar ranglista 35. helyén áll, mindössze 61 ponttal. 

Érdemes az is megnézni, hogy e történet főszereplői közül ki hol áll a világranglistán? Rabb Krisztián a 48., Gémesi Csanád a 49., Decsi Tamás az 52.

Ha tehát csupán a citált magyar rangsor lenne az olimpiai csapat összeállításában a mérvadó, akkor Rabb Krisztiánt egyenesen a három egyéni olimpiai induló közé kellene tenni, ami egyet jelentene azzal, hogy az olimpiai csapatversenyben is kezdő vívó lenne.

Az olimpián a szabály úgy szól, hogy a csapatversenyben azok vívhatnak, akik az egyéniben is pástra léptek. A negyedik, a tartalék ugyan becserélhető, de onnantól további cserére nincs lehetőség. Ha viszont nem történik csere az olimpián, akkor a tartalék versenyző nem kaphat érmet - már abban az esetben, ha a csapat érmes lesz.

Miért robbant ki ez a vita?

A közösségi médiában kirobbant - és egyelőre e platform kereteit át nem lépő - vita arról szól, hogy van-e helye a 41 éves Decsi Tamásnak az olimpiai csapatban? Ha csak a magyar ranglista számait nézzük, akkor a válasz: nincs. Decsi Tamás ezen a listán szerzett 61 pontja az úgynevezett áthozott pont, amelyet még az előző idényből hozott. 

Ha megnézzük Decsinek a 2023-24-es idényben elért egyéni eredményeit a nemzetközi versenyeken, azok valóban nagyon gyengék. 

A franciaországi Orléansban a 72., a grúziai Tbilisziben a 131., az olaszországi Padovában a 100., a budapesti VK-versenyen pedig a 71. helyen végzett. Azaz a négy VK-viadalon egyszer sem jutott a 64 közé. Rabb Krisztián helyezési számai sokkal jobbak ennél. A fiatal magyar Tbilisziben a 7. helyen zárt, azaz bejutott a negyeddöntőbe. A másik három versenyen is felkerült a 64-es táblára: Orléansban a 41., Padovában a 26., Budapesten a 29.helyen végzett. A hetedik helyezés valóban dicséretes dolog, a kérdés csak az, hogy az egyetlen ilyen eredmény elég lehet-e arra, hogy Rabb az olimpiai utazók között találja magát?

Családi vállalkozás lett a magyar férfi kardvívás?

Természetesen mindez a vitának csak az egyik oldala. A másik része már teljesen más természetű. 

Mégpedig családi jellegű.

A 41 éves Decsi Tamás édesapja, Decsi István a Magyar Vívó Szövetség kard fegyvernemi szakági bizottságának a vezetője. Az ő idősebbik fia, Decsi András, a kardcsapat vezető edzője. Kisebbik gyermeke, Decsi Tamás pedig az, aki ennek a történetnek a főszereplője. 

A milánói vb-győzelem pillanata
Fotó: Andreas SOLARO - AFP

Az egykori szövetségi kapitány, az olimpiai bronzérmes Kovács Tamás nyilvános Facebook-posztjában arra hívta fel a figyelmet, hogy a kardcsapat sorsa a Decsi-család kezében van. Hiszen Decsi András vezető edző válogat, a kedves papa ül a bizottság élén, így egészen biztosan nem lehet más a döntés, mint az, hogy Decsi Tamás nem maradhat ki a párizsi utazók közül.

Nézzük akkor a dolgot sorjában. A kard fegyvernemi szakági bizottságnak semmi köze nincsen az olimpiai csapat összeállításához. A vezető edző tényleg válogathat, de a végső szót a csapat összetétele ügyében nem Decsi András, hanem a szövetségi kapitány, Boczkó Gábor mondja ki. Ő a válogatási elveket betartva (a ranglista első automatikus) azt tesz be a válogatottba, akit jónak lát. Ő dönt. (Lásd három éve az akkor elhíresült Mohamed-ügyet a női tőrcsapat esetében.) Boczkó döntését ugyan az elnökség megvétózhatja, de nem cserélhet személyt.

Szögezzük le: 

a válogatás még meg sem történt, 

a csapat tagjait nem ismerjük. Ráadásul a háromszoros egyéni olimpiai bajnok Szilágyi Áron éppen sérüléssel bajlódik, ami nem jó jel az olimpia előtt. De tételezzük fel, hogy Szilágyi is meggyógyul, minden rendben lesz vele. A kérdés ekkor úgy szól: van-e olyan vezető edző, aki egy regnáló világbajnok csapatot épp az olimpia előtt "szedne szét" és emelne be oda egy olyan versenyzőt, aki eddig a csapatversenyek során nem vívott a magyar válogatottban.

Akik azon lamentálnak, hogy az elmúlt 4 évben miért nem történt meg a fiatalítás a magyar férfi kardcsapatban, nem feltétlen beszélnek olyan dolgot, amely a sci-fi-re hajazó történet lenne. 

Nem jött be a fiatalítás

Rendben van, akkor nézzük a fiatalítást. 2012. Moszkva. Az utolsó kardcsapat VK-verseny, ahol még ki lehetett volna vívni a londoni olimpiai indulás lehetőségét. Az akkori szakvezető, Kovács Tamás merész lépésre szánta el magát. Kitett a csapatból két rutinos vívót, Nemcsik Zsoltot és Decsi Tamást. A moszkvai versenyen Szilágyi Áron, Lontay Balázs, Iliasz Nikolasz és Gáll Csaba vívott. 

Az ott elért 11. helyezés és a váratlan kínai győzelem azt jelentette, hogy a sportág története során először a magyar férfi kardcsapat nem jutott ki az olimpiára.

Ennyit tehát a fiatalításról, amely nem minden esetben jön, jöhet be.

Amikor Kovács Tamásnak nem jött be a fiatalítás
Fotó: Arcanum

Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a kardcsapat a 2021-es tokiói olimpián szerzett bronzérem után együtt maradt, azaz az akkor 38 éves Decsi Tamás sem tette le a kardot. A 2023-as világbajnoki címet ugyanaz a négy ember érte el, amelyik 2021-ben olimpiai harmadik lett. Ez persze csak az, amit a szurkolók, a sportágat szeretők látnak. Amit nem látnak, azok a mindennapok, amikor ez a négy vívó együtt készül, együtt edz, együtt izzad a páston. 

Talán érdemes lett volna azt a szálat is elővenni, hogy a másik három versenyzőnek mi a véleménye erről? 

Nem lehet arról szó, hogy a világbajnok csapat három tagjának szüksége van Decsi Tamás jelenlétére? Persze, ennél egyszerűbb rögtön botrányt kiáltani, amely a Decsi-család jelenlétével magyarázza azt, hogy itt aztán nem lesz változás, azaz Rabb Krisztián csak azért nem kerülhet be az olimpiai csapatba, mert a magyar férfi kardvívás éppen egy "családi vállalkozás" kezében van. A Facebook-hozzászólások között erre utalt az egykori vívó, Muhi András, akinek a fia, Muhi András Pires a nagy sikerű, Szilágyi Áronról szóló filmet is rendezte. Nem szeretném Kovács Tamást megbántani, de 

az utóbbi években a "lekívülállózott" Muhi András a fiával együtt némileg több időt töltött a magyar kardcsapat közelében, mint a most botrányt kiáltók többsége. Vagy összessége. 

Arról az apróságról nem is szólva, hogy Decsi András jelenleg Szilágyi Áron edzője. Amikor Szilágyi nyer, ünnepelt tréner. Amikor az olimpiai csapat összeállítása kerül szóba, akkor... Nem szeretném idézni azokat a méltatlan hozzászólásokat, amelyek ebben az ügyben eddig megjelentek.

Nem töltelék volt Decsi Tamás

Meggyőződésem, hogy ez a vita a jelen pillanatban teljesen méltatlan. Decsi Tamás a 2021-es tokiói olimpia férfi kardcsapat versenyében úgy lett bronzérmes, hogy az Egyesült Államok elleni negyeddöntőben +5-öt csinált (csak érdekességképpen, az akkor már háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron ezen a meccsen -2-vel fejezte be), majd az olaszok elleni két tussal elveszett elődöntőben Decsi mérlege -1 volt. (Ott Szilágyié +6, Szatmári Andrásé - 7.) Ekkor jött a csere, és a bronzmeccsen már Decsi helyett Gémesi Csanád vívott. 

Decsi Tamás (balra), akiről ez a vita szól nagyszerűen vívott az olimpiai negyeddöntőben Tokióban
Photo by Mohd RASFAN / AFP

Így lett tehát ez a négy vívó olimpiai bronzérmes és azt sem lehet elmondani, hogy Decsi Tamás amolyan töltelékként, semmit sem csinálva nyert olimpiai érmet. 

Kinek használ most ez a vita?

Ez a négy vívó nyolc éve ott van a világ élvonalában. Mindenki tisztában van azzal, hogy a párizsi olimpia lesz az utolsó fellépése ennek a csapatnak ebben az összetételben. 

Hogy utána mi történik majd, hogy kik lesznek azok a versenyzők, akik bekerülhetnek az együttesbe, ma még senki sem tudja. 

Mint ahogy azt sem, hogy miként dönt a válogató bizottság, a szövetségi kapitány. De az is biztos, hogy ezek a feltételezések, azok a sugalmazások, amelyek ebben a témában most napvilágot láttak, egy valaminek nem tesznek jót - a magyar kardcsapat olimpiai felkészülésének. De a történetbe belerángatott Rabb Krisztiánnak sem.