Vágólapra másolva!
A svédek rúdugró fenoménja, Armand Duplantis olyan helyzetbe került a glasgowi fedettpályás atlétikai világbajnokság előtt, amire csak a régi jól ismert mondást tudjuk citálni: ilyen nincs, de mégis van.

Glasgowban vasárnap este rendezték meg a fedettpályás atlétikai-világbajnokságon a férfi rúdugrás döntőjét. A verseny lenagyobb esélyese most is a svéd fenomén, Armand Duplantis volt. Akik látták a versenyt, megdöbbentek, hiszen a skandináv sportoló kis híján kikapott. De más dolog is feltűnt ott. Például az, hogy a remek atléta az ugrások között csomagolta ki a rúdját.

Hol vannak a rudak?

Nos, egy nappal a viadal után fény derült a titokra. Duplantis menedzsere, Daniel Wessefeldt így beszélt: "A verseny előtt borzalmas pillanatokat éltünk át, mert nem tudtuk, hogy a rudak időben megérkeznek-e a skót városba. 

Ekkor már több napja folyt a hajtóvadászat a sportszerek miatt, amelyek egyszerűen eltűntek.

 Ezeknek már három napja meg kellett volna érkezniük, de a londoni Heathrow repülőtéren azt állították, hogy a sportszerek az izlandi reptéren vannak."

Ha nehezen is, de megszületett Duplantis újabb vb-aranya. (Photo by JEAN-PHILIPPE KSIAZEK / AFP)

Senki sem akarta elhinni mindezt. Az Izlandi Olimpiai Bizottság sportigazgatója személyesen intézkedett, de ő sem kárt sikerrel. Végül kiderült, hogy a közel 6 méter hosszú rudak mégiscsak a Heathrow reptéren vannak, ahol valaki betette ezeket egy távoli raktárba.

Jöttek a liftszerelők

"Ekkor újabb nehézségek következtek" - mesélte a menedzser. 

A 6 méter hosszú rudak csak egyetlen liftbe fértek be, de ez a felvonó elromlott. Liftszerelőket kellett hívni és azok három óra megfeszített munka után működőképessé varázsolták a felvonót. Így sikerült a rudakat kiszedni onnan.

Innentől kezdve már csak egyetlen dolog volt hátra: egy megfelelő bérautóval a sportszert Londonból Glasgowba vinni. Ezt is sikerült megoldani, így - ha az utolsó pillanatban is - megérkeztek a rudak az atléikai vb helyszínére. 

Kapcsolódó cikkek