Vágólapra másolva!
Mexikóban, azon belül is a fővárosban, Mexikóvárosban rendezett gálát hétvégén a UFC. A főmeccsről túl sokat nem lehet elmélkedni, annál inkább a nézőtéren történtekről.

Mi is megírtuk, mindössze 15 másodpercig tartott a UFC Mexico City gála főmeccse, a Yair Rodriguez-Jeremy Stephens bunyó, ráadásul egyikük sem győzött. A pehelysúlyú ranglista 7. helyén álló Rodriguez hazai közönség előtt csaphatott össze a 8. Stephensszel, aztán a bunyó 15. másodpercében Rodriguez belekapott ellenfele szemébe, emiatt leállították a meccset.

A szurkolók ezt követően megvadultak, hiszen a temperamentumos drukkerek nem kevés pénzt fizettek a belépőkért, amiért végül 15 másodpercnyi előadást kaptak. A nézőtéren szabályos verekedés tört ki, biztonsági emberek nem igazán tűntek fel a környéken, így egészen kiütésig tartott a bunyó, amiben egy sapkás drukker volt a főszereplő. Az illető előbb kiütésig csépelt egy másik nézőt, majd elé keveredett egy már "megpuhított" illető, ott pedig már csak az i-re tette fel a pontot.