Vágólapra másolva!
Horrorsérülés borzolta a kedélyeket a Tour Down Underen. Az év első országúti kerékpáros versenyén az ausztrál bajnok Luke Plapp hatalmasat bukott a hajrában.

Az Ausztráliában rendezett körverseny harmadik szakaszát Sam Welsford nyerte. A Bora sprintere Elia Viviani és Daniel McLay előtt szerezte meg a második győzelmét, míg Isaac del Toro megtartotta az első helyét összetettben.

Az ausztrál nemzeti bajnok, Luke Plapp ugyanakkor hatalmasat bukott, miután 10 kilométerrel a campbelltowni célegyenes előtt négy másik versenyzővel együtt kicsúszott.

Plappnak csodával határos módon sikerült visszaülnie a biciklire, és célba is ért, de az esés következtében a válla és a háta megsérült, testének bal oldalán pedig teljesen lezúzódott a bőrfelület.

A Jayco-AlUla csapata a közösségi médiában tett közzé egy közleményt, amelyben beszámoltak a kerékpáros állapotáról. "Nem a legideális nap, az ausztrál bajnok Plapp nagyon szerencsétlen balesetet szenvedett az utolsó 10 km-en. Sikerült befejeznie az etapot, de rengeteg bőrt veszített" - áll a közleményben.

Plappot még a helyszínen ellátta az orvosi csapat a célban, ám a könnyebb, felszíni sérülések ellenére nem szállították kórházba, az pedig csak pénteken dől el, hogy a negyedik szakaszon rajthoz állhat-e.