Vágólapra másolva!
A Strade Bianche, a Tirreno-Adriatico és a katalán körverseny is szerepel Valter Attila programjában az országúti kerékpáros idény első szakaszában.

A Visma-Lease a Bike versenyzője az M1 aktuális csatornának már korábban elárulta, hogy

a február 19. és 25. között esedékes UAE Tour-on kezdi az idényt,

amelyen 2021-ben 39. lett korábbi csapata, a Groupama-FDJ színeiben. A 25 esztendős, mezőnyversenyben és időfutamban egyaránt magyar bajnok Valter Atiila csütörtöki bejegyzésében a közösségi oldalán azt is felfedte, hogy ezt követően személyes kedvencén, a Strade Bianchén áll rajthoz március 2-án. A fehér murvás útjairól közismert toszkánai egynapos viadalon két éve negyedik, tavaly ötödik volt.

- írta Valter.

Márciusban olasz és spanyol túra is vár Valterre

Ezt követően marad Olaszországban,

március 4-től 10-ig a Tirreno-Adriaticón szerepel a dán Jonas Vingegaard segítőjeként,

majd az idény első felét a katalán körversenyen zárja (március 18-24.), ezen a viadalon szerezte meg pályafutása első dobogós helyezését a World Tourban.