Vágólapra másolva!
Szerdán este a darts-világbajnokság döntőjében a világranglista 164. helyén álló, a 17. életévét január végén betöltő Luke Littler 7-4-re kikapott a harmadik helyen rangsorolt Luke Humphriestól, így véget ért a csodatini tündérmeséje, míg a világranglista élére álló 28 éves Luke Humphries megnyerte pályafutása első világbajnoki címét.

A fogadóirodáknál Humphries győzelme 1.70-es oddsszal fizetett, míg Littler sikerére 2.20-as volt a szorzó. Ennek ellenére sokan a darts tinicsillagának sima győzelmét várták, hiszen a 16 éves játékos a döntőbe vezető útja alatt olyan legendás világbajnokokat végzett ki, mint a holland Raymond van Barneveld, vagy a 2018-ban világbajnoki címet nyerő Rob Cross. Persze, a világranglista harmadik helyén álló Humphriesnak is meg kellett küzdenie Joe Cullennel vagy Dave Chisnall-lal, de az ő kiejtésük papírformának mondható.

Az angol Luke Littler a darts-világbajnokság szenzációja Forrás: MTI/AP/Kin Cheung

„Nem találom a szavakat.

Bármelyikük is lesz az ellenfelem, mindenképpen döbbenetes élmény lesz, hiszen négy-öt éve, gyerekként még bemutató meccseket játszottam ellenük, de leginkább tévén néztem őket" – mondta a Cross ellen megnyert elődöntője után a 16 éves Littler, akiről kikerült egy kép is a közösségi oldalakra, amelyen a döntős ellenfelével, Luke Humphriesszel pózol egy bemutató meccs után.

Luke Littler és Luke Humphries négy évvel ezelőtt Forrás: Football Accumulator/X

A kezdés előtt Littler nyerte a bullra dobást, így ő kezdhette a meccset és azonnal be is húzta az első leget egy tökéletes kiszállóval. A meccs első 180-át Humphries dobta meg a második legben, amit aztán be is húzott az eredménytől függetlenül új világelső játékos. A harmadik legben Littlernek nem jöttek a triplák, így Humphries brékelni tudott, majd könnyedén nyerte a saját kezdését, így az esélyesebbnek tartott versenyző behúzta az első szettet (0-1).

A második szettet is Humphries kezdte jobban, aki azonnal hozta is a kezdését, és sorra dobálta a 180-akat, míg a 16 éves Littler játékán érződött, hogy izgul, ugyanis több csúnya szektortévesztése is volt. A második legben Littlernek nem jött össze a 132-es kiszálló, így Humphries újra brékelni tudott,

azonban Littlernek elkezdett sülni a keze és nyomban visszabrékelt, majd egy 142-es kiszállóval hozta a saját legjét, és jelezte, hogy megérkezett a meccsbe.

A döntő legben Littler bekezdett egy 180-nal, ezt követően Humphries kezdett el izgulni, Littler pedig egy újabb egészen elképesztő 120-as kiszállóval behúzta a leget és kiegyenlített (1-1).

A harmadik szett elején Littler simán hozta a kezdését, majd nagyon simán lebrékelte Humphriest, aki a harmadik legben egy 180-nal jelezte, hogy ő is meccsben van, ráadásul Littler elrontotta a kiszállóját, így Humphries szépíteni tudott. A világelső a negyedik legben két kör alatt lement 181-re, majd 121-es kiszállóval egyenlített, így jöhetett a döntő leg, amit Humphries szenzációs játékkal elvitt (1-2).

A negyedik szettet Littler egy brékleggel kezdte, a 72-es kiszállóját viszont elrontotta, de Humphries is megtette neki azt a szívességet, hogy nem tudott kiszállni 71-ről, így a 16 éves csodatini élt a lehetőséggel és gyorsan ellépett. A harmadik legben aztán Humphries gyönyörűen megoldott egy 73-as kiszállót, de ez nem hozta zavarba Littlert, aki a saját legjét egy újabb 180-nal kezdte, majd a végén a 30-as kiszállóját is valami elképesztő hidegvérrel hozta, így négy szett után 2-2 volt az állás.

Az ötödik szettet a tinisztár egy 180-nal indította, míg Humphriesnak kezdett beesni az átlaga, így Littler hozta is a kezdését. Ez után Humphries dobott egy 180-at, majd egy 140-et, a közönség pedig elkezdett pfujolni, mert ezúttal sem jött a kilencnyilas, de az egyenlítés simán meglett. A harmadik legben Littler 16-os kiszállóra három nyilat is elrontott, de Humphries is rontott hármat a húszra, ezzel esélyt adott Littlernek, aki másodszorra nem hibázott. A negyedik legben aztán Humphries újabb esélyt adott Littlernek, aki most nem hibázott, így a mérkőzés során először átvette a vezetést (3-2).

A hatodik szettet Littler egy laza 177-es kezdte, Humphriesnak pedig nem jöttek a triplák, így a fiatal dartos azonnal egy brékleggel kezdett, az ellenfele pedig egyre feszültebbé vált. A második leget mindketten 180-nal kezdték, ráadásul Humphries 180-nal folytatta, így megvolt az esélye a 9 nyilasra is. A hetedik nyila azonban rossz helyre ment, így újra megkapta a pfujolást, ráadásul a kiszállóját is elrontotta, ezt pedig Littler megbüntette, és megnyerte a leget.

A harmadik legben Humphriest az ág is húzta, mert dobott két tripla 20-at, a harmadik nyilával pedig kiverte a táblából az egyik nyilat, így 180 helyett csak 60 pontot csinált,

ráadásul a kiszállóját is elrontotta, amit Littler újra megbüntetett, így a 16 éves dartos egy brékleggel 3-0-ra nyert, és már 4-2-re vezetett.

A hetedik szettet Humphries elképesztően kezdte és egy 170-es kiszállóval jelezte, hogy nem adta fel a meccset. A saját legjéban azonban megint belehibázott a kiszállózásába, így Littler nyomban vissza is brékelt. A harmadik legben Humphries csinált egy óriási szektorhibát, amit Littler ezúttal nem tudott megbüntetni, így a világelső vissza tudott brékelni. Azonban a negyedik legben Littler egy elképesztő 122-es kiszállóval szintén brékelni tudott, így jöhetett a döntő leg, amelynek a végén Littler a dupla 2-re dobhatott kiszállót, de nem járt sikerrel, Humphries pedig nem hibázott, így feljött 4-3-ra.

A nyolcadik szettet Humphries kezdte jobban, Littler pedig nem találta a triplát, így a világranglista éllovasa előnybe került. A második legben a 16 éves dartsos elkezdte szórni a triplákat, de Humphries egy 11 nyilassal brékelni tudott, ráadásul egy újabb 180-nal megdőlt a rekord, ugyanis ez volt a vb 902. 180-as köre, ennyi még soha nem született egy világbajnokságon sem.

A harmadik legben Littler szépíteni tudott egy brékkel, de a negyedikben Humphries csinált egy elképesztő 121-es kiszállót, ezzel pedig 4-4-re egalizált.

A kilencedik szett elején Littler kiszállót hibázott, Humphries pedig egy gyönyörű kiszállóval brékelt, majd a saját legjében bekezdett egy 180-nal, majd egy újabb 108-as kiszállóval sokkolta a 16 éves versenyzőt, aki nem akart hinni a szemének. A harmadik legben mindketten darálták a 180-akat, Littler pedig újabb kiszállót hibázott, de Humphries most nem tudta megbüntetni, így szépített a csodagyerek. A negyedik legben aztán Humphriesnek egy gyönyörű 16-os kerekítéssel három nyila volt kiszállóra, de mindet elhibázta, ezzel pedig visszaengedte a szettbe Littlert, aki egyenlíteni tudott. A döntő legben Littlernek 170-ről kellett volna kiszállnia, de nem járt sikerrel, ellenben Humphries nem rontotta el a kiszállót, így sorozatban három szettet nyert és megfordította a meccset 4-5-re.

A tizedik szettben mindkét dartsot hozta a saját kezdését, a csúcspont Littler 170-es kiszállója volt, de hiába a bravúr, a 16 éves dartsos nem tudott mit kezdeni Humphries elképesztően kiegyensúlyozott játékával, így egyre többet kezdett el szitkozódni.

A folytatásban Humphries könnyedén kihasználta, hogy ellenfele kizökkent, így az újabb megnyert legjével 6-4-re alakította a meccset, és egy szettre került az első világbajnoki címétől.

A 11. szettben Littler hozta a kezdését, majd Humphries is így tett, majd megint Littler következett. A negyedik legben a 16 éves dartsos sokat hibázott, így az ötödik legben az életben maradásért kellett játszania. Az ötödik legben Littler kezdett két tripla 19-cel, de gyorsan visszakapott Humphriestől egy 180-at. Végül Littler így is dobhatott a kiszállóra, de mindhármat elhibázta, így Humphriesnek három meccsnyila volt dupla 7-re, amit másodszorra meg is dobott, így a 28 éves játékos 7-4-re megnyerte a döntőt, és megszerezte pályafutása első világbajnoki címét.