Vágólapra másolva!
A 2016-ban olimpiai bajnoki címet szerző párbajtőröző Szász-Kovács Emese két évvel ezelőtt vonult vissza, ám azóta is rendkívül pörgős az élete. A kétgyermekes édesanya az edzői karrier lehetőségéről, a Magyar Olimpiai Bizottságban betöltött szerepéről és a színészi pályáról is beszélt.

A riói olimpián aranyérmes vívónak 2019 augusztusában születtek meg ikergyermekei, Maja Magdolna és Levente Győző. Ezt követően a tokiói olimpiára Szász-Kovács Emese nem jutott ki, és be is fejezte a pályafutását. A sportágától azonban nem szakadt el, 2021 júniusában

a Vasas vívószakosztályának társelnöke lett,

ahol a szakosztályelnök a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron.

Szász-Kovács Emese Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Szász-Kovács Emese tervei

Szász-Kovács Emese egyelőre nem tervezi, hogy edzőként adja át a tudását a fiataloknak, mert a gyermekeire szeretne koncentrálni.
„Már úgy élem az életemet, hogy számomra ők jelentik a prioritást, és

– nyilatkozta a Magyar Nemzetnek. – A szakosztályunk társelnökeként benne vagyok a vívásban, építjük a Vasas utánpótlását a magyar vívás palettáján, és ezt a feladatot nagyon élvezem. Örülök, hogy tudok segíteni a vívásban, s ez tényleg olyan állás nekem, ami mellett a gyerekeimet tudom prioritásban tartani."

Szász-Kovács Emese tavaly szeptemberben Fábián Lászlóval és Fodor Rajmunddal együtt bekerült a Magyar Olimpiai Bizottságba is, akikkel együtt képviseli a közgyűléseken a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubját. Az olimpiai bajnok vívó elárulta, a sportdiplomáciai munka felkeltette az érdeklődését.
„Már ott lehettem a MOB tavaszi közgyűlésén, ami megtisztelő volt, és nagyon élveztem, hogy részt vehetek a magyar sport nagy döntéseiben. Mindez annyira megtetszett, hogy

most ezt tanulom, minden szombaton ott vagyok az iskolában. Utaznom azonban szerencsére nem kell, mert ez egy kihelyezett kar Budapesten. Már tartott előadást Schmitt Pál korábbi köztársasági elnök és Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is; nagyon érdekes óráink vannak, és remélem, hogy a tanultakat kamatoztatni tudom majd."

Nem folytatja a színészi pályát

Szász-Kovács Emese arról is beszélt a Magyar Nemzetnek, hogy

csak egyszeri alkalom volt, amikor fellépett a Puskás, a musical egyik előadásán – ezzel le is zárta a színészi karrierjét.

„Egyszer Szabó László [a musical producere, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke] rávett, hogy vegyek részt egy színielőadáson. Amikor már a színpadon álltam takarásban, nem gondoltam jó ötletnek, hogy elvállaltam, mert rettenetesen izgultam, viszont tényleg

Fantasztikus érzés, amikor a végén megtapsolják az embert,