Vágólapra másolva!
A rövid pályás gyorskorcsolyázók szöuli világkupa-viadalán Liu Shaoang elképesztő hajrával nyert aranyat Kínának. A nap végén pedig a kínai váltót is behozta az első helyre. A magyar női váltó hetedik helyen végzett vasárnap.

Liu Shaoang döbbentes hajrája

A magyar férfiváltóval 2018-ban, Phjongcshangban olimpiai bajnokLiu fivérek a kínai váltó tagjaként most Szöulban kerültek először szembe a magyar stafétával – az ázsiaiak bejutottak a döntőbe, mi nem.

Liu Shaoang már Kínának szerzett aranyérmet Forrás: AFP/Jung Yeon-Je

Liu Shaoang kétszeres olimpiai bajnok, tavaly Pekingben 500 méteren ő győzött, még magyar színekben, ám már kínaiként gyűjti szorgalmasan a vk-pontokat, az első montreali világkupát meg is nyerte, s most is bejutott a döntőbe. Miként bátyja, Liu Shaolin Sándor is. A fináléban a hajrához közeledve Liu Shaolin üközött a lengyellel és hatalmasat esett – utóbb a lengyelt találták bűnösnek, kizárták –,

így viszont öccse a harmadik helyen találta magát, és egészen elképesztő hajrával megnyerte a döntőt

- írja a Magyar Nemzet.

Az utolsó döntőben pedig Liu Shaoang a kínai férfiváltót is behozta az első helyre.

A finéléban Liu Shaolin Sándor nem lépett jégre, de mivel az elődöntőben ott volt, ő is aranyérmes lett.

Hetedik a magyar női váltó Szöulban

A magyar női váltó hetedik helyen végzett vasárnap a rövidpályás gyorskorcsolyázók szöuli világkupaversenyén.

A Bácskai Sára Luca, Kónya Zsófia, Somodi Maja, Sziliczei-Német Rebeka összeállítású négyes a kisdöntőben volt érdekelt, ahol a lengyel és a japán kvartett mögött harmadikként ért célba, míg az olasz stafétát szabálytalanság miatt kizárták, így

a magyarok összesítésben hetedikként zártak.

Egyéniben ismét Bontovics Balázs szerepelt a legjobban, aki a szombati hetedik helye után ezúttal a kisdöntőben korcsolyázott 1500 méteren. A 21 éves magyar versenyző futamában ötödikként haladt át a célvonalon, így 12. lett. A vk-győzelem a kanadai William Dandjinoué lett. A nők leghosszabb távján, melyet ismét a világkupában élen álló dél-koreai Kim Gilli nyert meg, Sziliczei-Németet az elődöntőben szabálytalanság miatt kizárták, ami a 21. helyet jelentette számára.

Az 500 méteres sprintszámban Tiborcz Dániel, illetve Kónya Zsófia is a negyeddöntőben búcsúzott úgy, hogy a futamában negyedik lett. Előbbi 14., utóbbi 16. helyen végzett.

A nőknél ezredre azonos idővel holtverseny alakult ki az első helyen két holland versenyző, a világbajnoki címvédő Xandra Velzeboer, illetve Selma Poutsma között.

A rövidpályás gyorskorcsolyázók szezonja januárban a gdanski Európa-bajnoksággal folytatódik, majd februárban rendezik a vk-sorozat két utolsó, európai állomását, az idény pedig márciusban a rotterdami vb-vel zárul.

Íme, Xandra Velzeboer és Selma Poutsma csatája: