Vágólapra másolva!
2023-ban nem volt sem olimpia, sem labdarúgó-világbajnokság, így az év legnagyobb sporteseményére az atlétikai-vb jóvoltából Magyarországon került sor. Önmagában ez is óriási dolog a magyar sportélet számára, ám Magyarországra az augusztusi világbajnokság szervezése mellett az eredmények miatt is felkapta a fejét a világ. Nem csupán a Nemzeti Atlétikai Központban, hanem a Föld minden táján elért diadalok miatt. Alig akad ugyanis olyan sportág, amelyben a magyar sportolók ne értek volna el hatalmas sikert. Egy évvel a párizsi játékok előtt számos olimpiai (és nem olimpiai) sportágnak lett magyar világbajnoki érmese-aranyérmese, de többek között teniszben és kerékpárban is született óriási bravúr. A csapatsportok közül pedig szintén láttunk csodát fociban, vízilabdában, kézilabdában, jégkorongban és kosárlabdában is. Nehéz volt tehát, de végül összeállítottunk egy szubjektív sorrendet a 2023-as év 10+1 legemlékezetesebb magyar sportpillanataiból, a cikkünk végén pedig Ön is szavazhat, hogy Önnél melyek okozták a legnagyobb eksztázist.

10. Dubei Debóra kosara az Eb-negyeddöntő utolsó másodperceiben

Júniusban került sor a szlovén-izraeli közös rendezésű női kosárlabda Európa-bajnokságra. A magyar válogatott a csoportkörben a szlovákok magabiztos legyőzése után egy ponttal kikapott Törökországtól, majd az utolsó fordulóban hatalmas bravúrral múlta felül a címvédő Szerbiát, és

megszerezte a csoportelsőséget.

Székely Norbert együttese ezzel automatikusan bejutott a negyeddöntőbe, ahol Csehország volt az ellenfél.

A győztes magyar válogatott ünnepel a női kosárlabda Európa-bajnokság negyeddöntőjében játszott, Magyarország - Csehország mérkőzés után Forrás: MTI/Kovács Tamás

A meccs szenzációsan alakult,

a harmadik negyed közepén már 48-31-re vezetett a magyar válogatott,

és úgy tűnt, nem kell izgulnia az elődöntőbe jutás miatt. Aztán jött az összeomlás, a csehek pedig elkezdték a felzárkózást: három perccel a meccs vége előtt már csak egy pont volt a magyar előny. A folytatásban felváltva születtek a kosarak, ám az utolsó percben Kányási Veronika nem tudta értékesíteni a büntetőit, a csehek pedig 10,8 másodperccel a vége előtt átvették a vezetést. Az időkérés után ráadásul úgy tűnt, eladtuk a labdát, és csak hosszú videózás után derült ki, hogy folytathatjuk a támadást. Ki is használtuk: Dubei Debóra tempódobása 3,6 másodperccel a vége előtt a kosárban landolt, ezzel pedig 62-61-re a magyar válogatott nyerte az őrült ljubljanai elődöntőt.

26 év után jutott be a később negyedikként záró csapat Eb-elődöntőbe, ráadásul a sikerrel a soproni olimpiai selejtezőn is biztosította a helyét.