Vágólapra másolva!
Valter Attila országúti kerékpáros csapata a jövő évtől Visma-Lease a Bike néven szerepel tovább.

A világ jelenlegi talán legjobb istállója az elmúlt években Jumbo-Visma néven versenyzett, a holland áruházlánc, a Jumbo azonban a nyár elején bejelentette, hogy legkésőbb 2024 végén elköszön a csapattól, majd később az is biztossá vált, hogy már a következő esztendőtől nevet vált a gárda.

Az új nevet pénteken jelentették be, s ekkor kiderült, hogy a csapatot már eddig is támogató belga Lease a Bike lesz a névadó szponzor. A cég kerékpárflották bérbeadását kínálja vállalatok számára Belgiumban, Hollandiában, Németországban és Ausztriában.

Valter Attila Fotó: Csudai Sándor - Origo

A holland csapat rendkívül sikeres év végén jelentette be új névadó szponzorát, ugyanis 69 győzelemmel zárta 2023-as esztendőt, mely során történelmet írt azzal, hogy mindhárom nagy országúti körversenyt a gárda versenyzője nyerte meg: a Giro d'Italián - a távozó - Primoz Roglic, a Tour de France-on Jonas Vingegaard, a Vuelta a Espanán pedig Sepp Kuss diadalmaskodott, utóbbin ráadásul az összetett dobogó mindhárom fokára az együttes kerékpárosa állhatott fel.

A magyar bajnok Valter ezek közül a Vueltán volt ott, mivel tavasszal inkább az egynapos viadalokon szerepelt.