Vágólapra másolva!
Nekiállt az újabb felkészülésnek és a nyolcadik olimpiáját is megcélozza a hét ötkarikás részvétellel magyar csúcstartó tőröző Mohamed Aida.

- nyilatkozott az M1 aktuális csatornának a 47 éves vívó, hozzátéve, hogy a helyzete egyre nehezebb, nagyon nehéz bekerülni a válogatottba. - "A matematikát nem is hoznám szóba, a százalékos lehetőség elég kicsi, de úgy gondolom, akárhogy is alakul, maga ez a folyamat, ez a felkészülés, ez egy nagyon klassz dolog és én nagyon élvezem".

Mohamed Aida rekorder a hét ötkarikás részvételével Fotó / AFP

A magyar női tőrcsapat - melynek nem volt tagja Mohamed Aida - a júliusi, milánói világbajnokságon nem jutott be a negyeddöntőbe, ezzel távolodott a párizsi szereplés lehetőségétől. Boczkó Gábor szövetségi kapitány a női tőrözők csapatkvótájának esélyéről akkor úgy vélekedett, "nem is vívástudásban vannak messze, de innentől olyan lelki gödörbe kerültek, hogy nagyon nehéz lesz felkapaszkodni".

Mohamed Aidának tehát először is a válogatottba kellene bekerülnie, amelynek pedig csapatként kellene kvótát szereznie.

Ő maga is elismerte, hogy jelen állás szerint "nagyon nehéz a dolga a válogatottnak". Emlékeztetett rá, hogy a közvetlen ellenfelek közül a németeket és a lengyeleket meg kellene előzni, a saját lehetőségét illetően pedig úgy fogalmazott, "a kiírás szerint a hazai ranglistaelső automatikusan válogatott"...

Elmondása szerint a nyolcfős keretben jelenleg az ötödik-hatodik helyen áll - az olimpiai kvalifikációs időszak tavaszi rajtja után több versenyen is ott volt -, de a középmezőnyben szerinte kiélezett a helyzet, ahogy az előző szezonban is volt.

- tette hozzá.

Úgy véli, azzal, hogy minden nap ott van a vívóteremben, részt vesz a keretedzéseken, egyértelművé teszi, hogy van még célja.

A rutinjára vonatkozó kérdésre úgy reagált, ez lehet előny, de hátrány is. A sportágban eltöltött sok év alatt szinte mindenhol vívott már, és a feltoluló emlékek adott esetben mentális terhet is jelenthetnek időnként, melyeket fel kell dolgozni. Kiemelte, hogy minden idény elején, a felkészülés kezdetén "sokkal jobban vissza kell menni az alapokhoz", mint korábban, amikor csak megrázta magát és ott folytatta, ahol az előző szezonban abbahagyta.

"Most már sokkal kreatívabbnak kell lennem nekem és az edzőmnek is"

- árulta el.

Női tőrben december második hétvégéjén rendezik az első világkupaversenyt, arra már szeretne "beélesíteni".

Mohamed Aida ott szeretne lenni a nyolcadik olimpiáján is Forrás: NurPhoto/Michal Fludra

Mohamed Aida úgy látja, "nagyon nehéz út" út előtt áll, a célokat le kell bontani, apró lépésekben lehet csak előre haladni. Fontosnak nevezte, hogy ez az út "minél örömtelibb legyen", mint mondta, szeretné élvezni, akármilyen kimenetele lesz is.

- folytatta, ugyanakkor elárulta, ha összejönne, biztosan a párizsi lenne az utolsó olimpiája, de utána se szeretné teljesen elhagyni a pástokat.

A világbajnokságokon egyéniben ezüst- és négyszeres bronzérmes, csapatban 2007-ben Európa-bajnok Mohamed Aida a 2021-es tokiói játékokon Cseh Lászlóval együtt vitte a magyar zászlót a megnyitón, majd a női tőrözők csapatversenyében csereként lépett pástra a hetedik helyen végző csapatban, és hét olimpiai részvételével magyar rekorder lett. Legjobb olimpiai eredménye a 2004-es egyéni és az 1996-os, valamint 2008-as csapat negyedik hely.