Nem hiányzott neki, de a csapatért visszatér a hatszoros olimpiai bajnok Kozák Danuta

Tokió 2020, 2020-as tokiói olimpiai játékok, olimpia, nyár, nyári olimpiai játékok, XXXII. nyári olimpiai játékok, 2021.08.07, kajak négyes 500 méter, Kozák Danuta
Tokió, 2021. augusztus 7. A hatszoros olimpiai bajnok Kozák Danuta, miután a női kajaknégyes tagjaként győzött az 500 méteres verseny döntőjében a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Sea Forest Kajak-kenu Pályán 2021. augusztus 7-én. A háttérbern Bodonyi Dóra, az aranyérmes magyar egység tagja. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A hatszoros olimpiai bajnok kajakos Kozák Danuta elmondta, hogy kétgyermekes anyaként célba veszi a párizsi olimpiát. A 36 éves klasszis beszélt a hosszú kihagyást követő visszatéréséről, és elmondta a véleményét a női kajak-kenu szakágról, amely az idei szezonban közel sem teljesített kiemelkedően.

Kozák Danuta kihagyta a szezont

A hatszoros olimpiai bajnok tizenötszörös világ- és tizenhétszeres Európa-bajnok magyar kajakos tavaly márciusában jelentette be, hogy tart egy szezon szünetet, ugyanis rengeteg sérülés hátráltatta, a fő célja pedig, hogy a 2024-es párizsi olimpiára teljesen egészséges legyen.

Kozák Danuta a tokiói olimpián aranyérmes lett a női kajaknégyessel Forrás: MTI/Kovács Tamás

Ezt követően Kozák Danuta tavaly októberben jelentette be, hogy várandós és a második gyerekét várja, aki aztán idén márciusban világra jött és a Mila nevet kapta.

Kedden délelőtt aztán a Stopperben tartott sajtótájékoztatón a hatszoros olimpiai bajnok Kozák Danuta elmondta, hogy kétgyermekes anyaként veszi célba a párizsi olimpiát.

Bevallom őszintén, annyira nem hiányzott. Annyi minden történt velem ez alatt a két év alatt, hogy nem volt idő erre, illetve Tokió után éreztem, hogy már eléggé elfásult lett a dolog. Úgyhogy kellett is egy hosszabb pihenő, hogy lélegzetvételhez, levegőhöz jussak.

Nagyon jó volt ennyi kihagyás után visszatérni a közegbe és a megszokott dolgokhoz, újra felvenni a rutinnak számító munkamenetet” – idézi a Mandiner Kozák Danutát, aki az állapotáról is beszélt.

Jelenleg a téli alapozás zajlik. Próbálok fejlődni, amiben tudok. Az őszi munkát szerintem jól zártam, de hát két gyerek anyukájaként tervezni nem nagyon tudok. Én nyár közepén kezdtem az edzéseket, amikor a versenyzőknek éppen befejeződik.

Először azon volt a fókusz, hogy a könyökömet próbáljuk ki, hogy egyáltalán olyan állapotba tud-e kerülni, hogy komoly munkát lehessen végezni vele.

Éppen ezért gyógytornázással próbáltam indítani az egészet, hogy a szervezetemnek próbáljak egy alapot adni” – folytatta a hatszoros olimpiai bajnok kajakos.

Kozák Danuta kritikája

A 36 éves klasszis – már nem először pályafutása során – csak a távolból figyelte az idei kvótaszerző világbajnokságot, amelyen a női kajak szakág csalódást keltően teljesített. A női négyes két olimpiai bajnokkal, Csipes Tamarával és Hadvina Dórával a soraiban ugyan négy kvótát szerzett, azonban csak a hetedik helyen végzett. A női páros leszerepelt, Fojt Sára és Pupp Noémi kiesett az elődöntőben, azaz nem kvalifikált Párizsra, az egyesben harmadik Csipes Tamara bronzérmes helyezése nem ért kvótát, mert ő már a négyessel szerzett.

A magyar női kajakról azt gondolom, hogy nem a nemzetközi mezőny szaladt el tőlünk, hanem mi lettünk egy picit gyengébbek.

Az okokat talán ott lehet megkérdezni (mutatott nevetve a mellette ülő szövetségi kapitányra, Hüttner Csabára – a szerk.).

A tokiói aranyérmes kajaknégyes: Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna és Bodonyi Dóra Forrás: MTI/Kovács Tamás

Általában az ember felkészül egy világbajnokságra és látja magát, én bele sem képzeltem magam, hogy mit tudtam volna. Láttam a lányokat edzeni, kíváncsi voltam, mire képesek” – mondta Kozák Danuta, akivel bizonyára erősebb lenne a női kajakos csapat, de ehhez először neki is ki kellene vívnia a helyét a tavaszi válogatóversenyeken.

Nagyon örülnék annak, hogyha a felkészülést meg a versenyeket úgy tudnám véghez vinni, hogy a családom és a gyerekeim nem látják a kárát.

És ha emellett még becsúszna egy olimpiai érem is, akkor nagyon boldog lennék” – tett hozzá a hatszoros olimpiai bajnok kajakos.