Vágólapra másolva!
A világbajnok magyar vitorlásversenyző, Érdi Mária egy Duna-parti sajtórendezvényen beszélt a jövőbeli terveiről és a vitorlázás rejtelmeiről, ahol az Origo is kérdezhetett a klasszis sportolótól. 

Budapesten a világbajnok

Augusztusban Érdi Mária aranyérmet szerzett az olimpiai hajóosztályok hágai vitorlázó-világbajnokságán a korábbi Laser, most ILCA néven futó kategóriában. A magyar hajós a párizsi olimpiai kvótát már korábban begyűjtötte, amikor a harmadik helyen jutott be a dupla szorzós medálfutamba. A márciusi Európa-bajnokságon bronzérmes, kétszeres olimpikon Érdi Mária az első magyar női vitorlázó, aki világbajnoki címet szerzett olimpiai hajóosztályban.

Ennek apropóján az MVM Zrt. az Érdi Mária: A Világ Vizein - Vitorlázók találkozása néven sajtóeseményt rendezett, ahol a világbajnok sportolót Bányász Árpád rádiós sportriporter kérdezte az előtte álló időszakról és a pályafutásáról egy Duna-parti rendezvényhelyszínen. Az eseményen részt vettek a legfiatalabb vitorlás versenyzők is, akik később Érdi Mária segítségével a csomókötésre is oktatták a hallgatóságot.

- mondta el Érdi Mária a rendezvény elején.

Érdi Mária a sikereiről beszélt a rendezvényen Fotó: Csudai Sándor - Origo

Élvezni kell a vitorlázást

Érdi Mária reméli, hogy a Hágában elért aranyérme és olimpiai kvótája példaképül szolgál a hazai fiataloknak. A világbajnok magyar vitorlázó elárulta, hogy mióta hajóba ült, tudta, hogy csak az első hely érdekli. Arra a kérdésre, hogy mi szükséges a sikerhez, így válaszolt:

- árulta el a magyar sportoló. Érdi Mária kiemelte, hogy egy nagyszerű csapat áll mögötte, aki nélkül nem sikerült volna elérnie a történelmi sikert.

- mondta el Érdi Mária, aki a kérdésekre válaszolva elmondta, hogy a legjobb vitorlázó szeretne lenne, aki a nehézségeken is hamar túl szeretne lendülni. A magyar sportoló elárulta, hogy az ifjúsági korosztályból a felnőttbe váltás volt a legnehezebb feladat a pályafutása kezdetén.

Érdi Mária megmutatta, hogyan kell csomót kötni Fotó: Csudai Sándor - Origo

Jöhetett a csomókötés

Később a világbajnok vitorlázó bemutatta a csomókötés helyes módjait, de kevés néző próbálkozott meg a feladattal. A fiatalok viszont lelkesen fogták a köteleket, és megmutatták az idősebbeknek, hogyan kell ezt csinálni.

A jövőbeli célokkal kapcsolatban Érdi Mária elmondta, hogy a lehető legjobb edzésmunkát akarja elvégezni az év elején, majd függetlenül a versenytársaktól a legjobb eredményt akarja elérni minden versenyen.

- nyilatkozta az Origo kérdésére Érdi Mária.

Érdi Mária szerint fontos, hogy felkészült legyen a versenyeken Fotó: Csudai Sándor - Origo


- árulta el a klasszis sportoló, aki kiemelte, hogy ehhez rengeteg versenyen kellett részt vennie, amíg megszerezte a tapasztalatait.

- árulta el Érdi Mária.

A magyar vitorlázó nagyon bízik benne, hogy még jobb eredményeket fog elérni Forrás: Joao Costa Ferreria

- mondta el a magyar vitorlázó.

- fejezte be mondandóját Érdi Mária. A magyar vitorlázó legközelebb a január 8-án kezdődő világbajnokságon méretetti meg magát, amit Argentínában rendeznek meg. Az edzőtábor Cadizban lesz. Később Mallorcán és Franciországban világkupákon fog részt venni, ami már az olimpia felkészülését segíti a magyar sportolónak.