Vágólapra másolva!
A korábbi tervekkel ellentétben elindul a jövő heti, antwerpeni keménypályás tenisztornán Marozsán Fábián.

A héten Sanghajban negyeddöntős játékos eredeti menetrendje szerint egy hetet Budapesten töltött volna, és csak egy héttel később versenyzett volna Bázelben.

nyilatkozta az M1 aktuális csatornának. - "Óriási dolog, hogy két meccset is tudtam játszani a centerpályán, és olyan ellenfelet vertem meg, mint Casper Ruud. A keleti világ nem igazán áll közel az ízlésemhez, de kellemes csalódás volt az egész ázsiai túra. Utána kicsit együtt tudtam lenni a családdal, ma van az első itthoni edzésem, de este már repülünk is ki Antwerpenbe, ami egy bónusz, mert egyáltalán nem számítottam rá."

Marozsán Fábián szenzációt okozott Casper Ruud legyőzésével Forrás: AFP/Wang Zhao

A világranglistán jelenleg 91., de hétfőtől már top 70-es játékos közölte, a helyén kezeli a helyezését, és még előrébb kell jutnia ahhoz, hogy challengerek helyett stabilan csak az ATP Touron versenyezzen. Most még a határon van, mivel kell játszania challengereket, ATP selejtezőket és néha ATP-főtáblákat is.

Tervezem, hogy ha megengedhetem magamnak, akkor plusz egy emberrel utazom majd, aki lehet fiziós, masszőr vagy kondiedző."

A párizsi játékokról szólva elmondta, az utóbbi időben már motoszkál a fejemben az olimpia, és bár a teniszben nem ez a legfontosabb, azért nagy dolog lenne neki is és Magyarországnak is, ha képviselhetné jövőre a hazáját.

Edzője, Balázs György azzal kezdte, hogy semennyire nem dolgozták még fel a sanghaji sikereket.

"Leszálltunk a repülőről, elindultunk külön haza, de tíz perc múlva már csörgött a telefonom, és Fábi mondta, hogy valószínűleg felfér az antwerpeni főtáblára.

jelentette ki a tréner.

Marozsán Fábián még nem dolgozta fel a sanghaji sikereket Forrás: AFP/Wang Zhao

A korábbi top 100-as Balázs Attila bátyja kifejtette, nagyjából öt hónapja dolgoznak együtt Marozsánnal, akinek a lábmunkájára nagyon "ráfeküdtek", emellett egy kicsit a röptéjére és a nyesésekre is. De úgy érzi, az egész stáb csapatmunkája az, amivel tanítványa fegyelmezettebb és magabiztosabb lett, ezzel 5-10 százalékot talán hozzá tudtak tenni a teljesítményéhez.

"Bízom benne, hogy Antwerpenben keddi kezdést kapunk a perui Juan Pablo Varillas ellen, de persze előfordulhat, hogy már holnap délben játszik Fábi. A sorsolást jónak gondolom, Varillasnak salakról vannak jobb eredményei, 65. a ranglistán, és nagyjából már feltérképeztük.

Megyünk előre, és várjuk, hogy mi sül ki belőle" - tette hozzá.