Vágólapra másolva!
Marozsán Fábián két játszmában kikapott a nyolcadik helyen kiemelt perui Juan Pablo Varillastól a 675 ezer euró (260 millió forint) összdíjazású antwerpeni tenisztorna első fordulójában, és ezzel nem jutott a nyolcaddöntőbe.

A világranglistán karriercsúcsot jelentő 65. helyen álló magyar játékos 2:0-nál elvette ellenfele adogatójátékát, és már 5:2-ra is vezetett, ám a dél-amerikai rivális végül rövidítésben, 66 percnyi játék után szettelőnyhöz jutott. Az első szettben Marozsánnak hat játszmalabdája volt.

A 24 éves magyar játékos - aki a múlt héten a negyeddöntőig menetelt a sanghaji tornán - a második szettben is hamar brékelt (2:1), aztán 4:2-re elhúzott, ám innen az ATP-rangsorban 69. perui Varillas sorozatban négy játékot nyert, és 1 óra 52 perc alatt lezárta az összecsapást.

Eredmény, 1. forduló (a nyolcaddöntőbe jutásért):
Juan Pablo Varillas (perui, 8.)-Marozsán Fábián 7:6 (9-7), 6:4