Vágólapra másolva!
Múlt heti edzésbalesete és kulcscsonttörése után akár már november végén versenyezhet Vas Kata Blanka, a jelenlegi legjobb magyar női kerékpáros.

Az SD Worx 22 éves kerekese az M1 aktuális csatornának elmondta: nagy szerencse, hogy már a szerdai bukás napján megműtötték. Hozzátette: bonyolult volt a beavatkozás, mert öt részre tört a kulcscsontja, de az operációt végző orvos szerint minden rendben zajlott.

fogalmazott a magyar kerékpáros.

Vas Kata Blanka Hollandiában végzi a rehabilitációt, mint elárulta, volt már bringázni, de "maximum két órát és csak nagyon lazán, mert nem tudom biztonságosan fogni a kormányt, és nem is akarom nagyon lefárasztani magam".

Vas Kata Blanka akár már november végén visszatérhet Forrás: SD Worx

mondta.

A sportoló a jövő héten már szeretne edzőtáborba menni - ha erre az orvosok a vizsgálatok alapján engedélyt adnak -, és reméli, hogy akkor már teljes erőbedobással tud majd edzeni. Utána terepen is kipróbálja magát, megfogalmazása szerint akkor fog kiderülni, hogyan érzi magát és biztonságos-e a versenyzés.

"Néhány verseny most kimarad, de jöhetett volna egy rosszabb pillanatban is ez a sérülés.

mondta Vas Kata Blanka.

A hegyikerékpárban olimpiai és országúton világbajnoki negyedik, illetve utóbbi szakágban U23-as vb-aranyérmes kerekes győzelemmel kezdte a 2023/24-es terepkerékpáros szezont Hollandiában, néhány nappal utána jött a sérülés.