Csodás esemény lesz a szilvásváradi Nemzeti Vágta

55. Hortobágyi lovasnapok programsorozat
Hortobágy, 2023. július 16. Kishuszárok versenyeznek a Nemzeti Vágta előfutamában, a Hortobágyi Vágtán az 55. Hortobágyi Lovasnapokon 2023. július 16-án. MTI/Balázs Attila
Vágólapra másolva!
Szeptember 30-án és október 1-jén rendezik meg a Nemzeti Vágta döntőjét Szilvásváradon. Közép-Kelet-Európa legnagyobb amatőr lovas eseménysorozatának végső küzdelmébe 60 felnőtt lovas és 32 fiatal versenyző jut be.

Az egyedülálló lovas ünnep szilvásváradi fináléjára kvalifikáló versenyek májustól szeptember végéig zajlottak.

Először, május elején, a Partiumi Vágtát, a Nemzeti Vágta Bihari Előfutamát rendezték meg, míg utoljára, szeptember 23-án, a Viharsarki Vágtán, a Nemzeti Vágta Sarkadi Előfutamán lehet buzdítani a versenyzőket.

Az idei évben összesen 10 magyarországi és 5 határon túli helyszínen tartottak-tartanak előfutamokat, így mozgatva meg sok száz lovast és több ezer nézőt.

Kishuszárok versenyeznek a Nemzeti Vágta előfutamában, a Hortobágyi Vágtán az 55. Hortobágyi Lovasnapokon Forrás: MTI/Balázs Attila

Az idei évben a döntőt a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban tartják, amelyben 2024-ben négyesfogathajtó világbajnokságot is rendeznek. A pálya előnye az állandó épített talaj, az átgondoltan biztonságosra épített létesítmény.

mondta Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató. A helyszín kivételes előnye még, hogy minden nézői székről belátható az egész pálya. Az előző évekhez képest változás, hogy Szilvásváradon 4 páros fog egyszerre starthoz állni.

Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató a 16. Nemzeti Vágta előfutamainak sorsolásán a Nemzeti Lovardában Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Szeptember 12-én Kisorsolták a 16. Nemzeti Vágta előfutamainak sorrendjét kedden Budapesten, a Nemzeti Lovardában.

Az idei évet további változások is jellemzik: az elővágtákon és a döntőn magyarországi település csak magyar tenyésztésű lóval indulhat. Többen kapnak lehetőséget továbbjutni, ugyanis középfutamokat iktattak be a Kishuszár Vágtán, így a múlt évinél is több kishuszár indulhat 2023-ban. Idén a nemzetközi futam lovasai őshonos magyar lófajtán, lipicai lovakon fognak lovagolni. Nyolc ország (Ausztria, Bahrein, Csehország, Hollandia, Horvátország, Mongólia, Nagy-Britannia és Svájc) részvételével zajlik majd a küzdelem,

amelyen idén nem vesz részt Magyarország, pedig a mieink a tavalyi Nemzeti Vágtán a harmadik helyen végeztek ebben a számban.

Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta és a Magyar Lovassport Szövetség elnöke kiemelte: Közép-Kelet-Európa legnagyobb lovas eseménysorozata, a Nemzeti Vágta összekapcsolja a fővárost a vidékkel, valamint az anyaországot a határon túli régiókkal.

Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta és a Magyar Lovassport Szövetség elnöke a 16. Nemzeti Vágta előfutamainak sorsolásán a Nemzeti Lovardában 2023. szeptember 12-én Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

- fűzte hozzá Lázár Vilmos.

A sorsoláson Kedves Gyula történész kiemelte: a Nemzeti Vágta a korábbi években mindig a magyar történelem konkrét, kiemelkedő alakjai emléke előtt tisztelgett, az idén a sportesemény a hazaszeretetről és bátorságról tanúbizonyságot tevő "ismeretlen '48-as huszárnak" állít emléket.

Kishuszárok versenyeznek a Nemzeti Vágta előfutamában, a Hortobágyi Vágtán az 55. Hortobágyi Lovasnapokon Forrás: MTI/Balázs Attila

Szilvásváradon látványos díszlet fogadja a versenyzőket és a szurkolókat a délelőttől estig tartó programokon, amelyek közül néhány idén látható először.