Vágólapra másolva!
Primoz Roglic nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny 17. szakaszát az Anglirun, mögötte csapattársai, Jonas Vingegaard és az összetett első helyét nyolc másodperces különbséggel megtartó Sepp Kuss értek célba. Valter Attila a 36. helyen végzett.

Szerdán a Ribadesellából induló 124,5 kilométeres etap második felében két első kategóriás emelkedő, majd a végén a legendás Angliru megmászása várt a kerékpárosokra.

A legkeményebbnek tartott spanyol hegy 12,4 kilométer hosszú, 9,8 százalék átlagmeredekségű, a befutó 1558 méteres magasságban volt.

Az igazi nehézséget az adja, hogy a lankásabb első 5,5 kilométer után végig kifejezetten nehéz, több helyen is 20 százalékosnál meredekebb részek várják a bringásokat.

A mezőnyben a Jumbo-Visma diktált tempót, a csapat az összetett első három helyét foglalta el az etap előtt, a kérdés pedig az volt, hogy a 29. születésnapját épp szerdán ünneplő amerikai Kuss megőrzi-e a piros trikót.

A címvédő, de nagy hátránya miatt szakaszsikereket célként kitűző belga Remco Evenepoel egy csapattársával szökött, a mögötte két és fél percre haladó mezőnyből pedig korai támadást indított az első hegyen az összetett hatodik helyén 3 és fél perc hátránnyal álló spanyol Marc Soler.

A középső emelkedőn egyedül maradt Evenepoel, miközben a mezőny élére a Bahrain Victorious állt, Valter Attila pedig láncleesés miatt maradt le a csoportról.

Az Angliru lábánál Evenepoelnak mintegy másfél perc volt az előnye az esélyesek előtt, akik addigra Solert és a többi szökevényt is befogták. A rostálódó boly 5,5 kilométernél érte utol a hegyi pontversenyben előnyét növelő Evenepoelt.

A felhőbe vesző utolsó kilométereken elsőként az összetettben negyedik spanyol Juan Ayuso szakadt le az esélyesek közül, majd honfitársa, Enric Mas sem bírta a spanyol Mikel Landáért dolgozó Bahrain Victorious tempóját. A Jumbo-Visma kapitányai - Kuss, a Tour de France legutóbbi két kiírásának dán győztese, Vingegaard, illetve a Vueltát háromszor megnyerő, idén a Giro d'Italián első szlovén Roglic - közül három kilométerrel a cél előtt utóbbi váltott tempót a szurkolók sorfala között, majd a két bahraines riválist Kuss és Vingegaard is megelőzte, két kilométerrel a cél előtt így a három jumbós maradt az élen.

Primoz Roglic sikerével ért véget a Vuelta 17. szakasza Forrás: AFP/Miguel Riopa

Kuss röviddel később lemaradt csapattársaitól, az őt utolérő Landa kerekén tempózott tovább.

Roglic végigvezette a hegy végét Vingegaard előtt és ebben a sorrendben haladtak át a célon is, a szlovén a 8. etap után ünnepelhetett ismét.

Kuss a végén lesprintelte Landát és 19 másodperc hátránnyal ért be, így 8 másodperc előnnyel megtartotta a piros trikót. A Jumbo-Visma a másik kiemelt fontosságú hegyi etap, a Tourmalet-n záruló szakasz után ismét elvitte az első három helyet.

A legközelebbi riválisuk Ayuso az összetettben 4 perc hátránnyal. Valter bő 11 perc lemaradással 36. lett, az összetettben pedig a 19.

Eredmények (a Vuelta honlapja alapján):
17. szakasz, Ribadesella-Altu de L'Angliru, 124,5 km, hegyi befutó:
1. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 3:15:56 óra
2. Jonas Vingegaard (dán, Jumbo-Visma) azonos idővel
3. Sepp Kuss (amerikai, Jumbo-Visma) 19 másodperc hátrány
4. Mikel Landa (spanyol, Bahrain Victorious) a. i.
...9. Juan Ayuso (spanyol, UAE) 1:42 perc hátrány
10. Enric Mas (spanyol, Movistar) 1:43 p h.
...36. Valter Attila (Jumbo-Visma) 11:19 p h.

Az összetett élcsoportja:
1. Kuss 60:34:21 óra
2. Vingegaard 8 másodperc hátrány
3. Roglic 1:08 perc hátrány
4. Ayuso 4:00 p h.
5. Landa 4:16 p h.
6. Mas 4:30 p h.
...19. Valter 55:34 p h.

Csütörtökön újabb hegyi befutós etap, a Pola de Allande és La Cruz de Linares közötti 179 kilométeres táv vár a mezőnyre öt kategorizált emelkedővel. A 78. Vuelta a Espana vasárnap Madridban zárul.