Vágólapra másolva!
A jól sikerült felkészülési időszak után előrelépést várnak a csapatvezetők a rövidpályás gyorskorcsolyázóktól, akiknek az első, még hazai próbatétele a hétvégi országos bajnokság lesz.

"Bár a nemzetközi sikerek okán vesztett a jelentőségéből, de az ob hagyomány- és értékőrző verseny még akkor is, ha mindenki nemzetközi szinten szeretne eredményeket elérni. A három egyéni táv küzdelmei mellett a válogató egy időfutammal bővül ki, melyen a férfiaknak hat, a nőknek hét kört kell teljesíteniük. Tiborcz Dániel sérülése miatt az egyéni számok alól felmentést kapott, az egyedüli védett korcsolyázó pedig Jászapáti Petra" - mondta az MTI-nek a Gyakorló Jégcsarnokban sorra kerülő versenyről Bánhidi Ákos, a magyar szövetség gyorsasági ágazati igazgatója, aki elárulta, a világkupákra nemenként öt versenyző utazhat, a csapat pedig úgy áll össze, hogy a válogató három legjobbja mellett a vezetőedző dönt a fennmaradó két helyről.

A sportvezető a tavaszi igazgatói kinevezésről elmondta, több feladattal jár az új munkakör, mert így hozzátartozik a nagypályás szakág, vagy éppen a fejlesztési program is. Hozzátette, most már nem minden versenyre utazik majd el, de kiváló munkatársainak köszönhetően szerinte ez nem jelent problémát.

Bánhidi Ákos évtizedek óta a magyar short track központi alakja Fotó: Polyák Attila - Origo

A felkészülés kapcsán kiemelte, nagyon hasznos volt, hogy a férfiak és a nők együtt dolgoztak az első két olaszországi edzőtáborban, Ravennában és Courmayeurban. Szintén kiváló tapasztalatnak nevezte, hogy júliusban a holland válogatott érkezett vendégségbe, a világ élvonalába tartozó csapatból pedig csak a szezon első felét várhatóan kihagyó Suzanne Schulting hiányzott.

- válaszolt arra a kérdésre Bánhidi, hogy miben vár fejlődést a férfi csapat tagjaitól.

A szakvezető arról is beszélt, hogy az egy év kihagyás után kínaiként visszatérő olimpiai bajnok

Liu Shaolin Sándort és Liu Shaoangot más mezben látni megszokhatatlan érzés lesz és fájdalmas területet érint majd,

de hangsúlyozta, ettől a személyes érzelmek és kötődések, a közte és a fivérek között fennálló fantasztikus rezgések nem változtak.

A női csapat munkáját irányító Nicholas Gooch szerint tanítványai fizikálisan és mentálisan is jó állapotban vannak, de hangsúlyozta, ilyenkor mindenkiben, versenyzőben és edzőben egyaránt az izgatottság munkálkodik, mert majd csak a vk-sorozat októberi nyitányán derül ki, mire elég az elvégzett munka.

"Ilyenkor nem tudjuk, a rivális csapatok mennyit fejlődtek. Én azt szeretném, ha teljesítményben látszódna az előrelépés.

Ettől nem biztos, hogy a végeredmény jobb lesz, de versenyképességben mindenképpen javulást jelentene" - fogalmazta meg a célt a brit szakember, aki arról is beszámolt, hogy bár nagyobb rotálási lehetőséget adna számára, ha hat hasonlóan erős versenyzője lenne, de idén nem várható, hogy a juniorok felérnek a felnőtt válogatottat adó öt gyorskorcsolyázó szintjére

A hat állomásból álló vk-sorozat első két fordulóját október utolsó két hétvégéjén Montrealban rendezik.

A sajtónyilvános eseményen a válogatott gyorskorcsolyázók átvettek 15 vadonatúj autót a szövetség és a SEAT között meglévő szponzori szerződés újabb egyéves hosszabbításával.

"Van hasonlóság az autók és a gyorskorcsolyázóink között: gyorsak, dinamikusak, robbanékonyak, illetve egyaránt jól mutatnak" - mondta Kósa Lajos, a hazai szövetség elnöke.

Rozgonyi Ádám márkaigazgató azt hangsúlyozta, elkötelezettségüket mutatja, hogy a hat éve fennálló együttműködést az autóipart három éve sújtó nehézségek ellenére is fenntartják.