Paplanok alatt bujkálva, ügynökökkel a nyomukban szöktek országokon át

Vágólapra másolva!

A burundi U19-es férfi kézilabda-válogatott tíz tagja köddé vált a horvátországi korosztályos világbajnokságon. A sportolók szándéka egyértelmű: inkább maradnának Európában, mintsem visszatérjenek a világ egyik legszegényebb, megannyi véres polgárháborúval és tragikus konfliktussal sújtott országába. Nem ők az elsők, a sporttörténelem több hasonló esetet tart számon, nem egyszer a burundi fiúknál jóval híresebb főszereplővel a középpontban.

Nadia Comaneci

Románia büszkesége, a legdurvább kommunista elnyomás idején a rendszer önkéntelen legitimálója, minden idők legnagyobb tornásza és egyik legsikeresebb sportolója. A Keleti-Kárpátokon túli Bákó megyében született Nadiában a legendás romániai magyar edző, Károlyi Béla látta meg a tehetséget, és az ő kezei között vált belőle minden idők egyik legnagyobb tornásza. Az 1976-os olimpiára 15 évesen érkezett meg, nem sokkal azt követően, hogy az előző évben négy Európa-bajnoki aranyérmet szerzett.

Montrealban aztán ő lett a játékok legnagyobb sztárja, gerendán, felemáskorláton és összetettben is aranyérmes lett, utóbbi szeren pedig bemutatta a sportág történetének első tökéletes 10.00 pontos gyakorlatát.

A világ oda volt a kis Nadiáért, a román sport- és államvezetés szintén, kapóra jött nekik, hogy van valaki, akit az egész világ imád. Comaneci nem csak a világversenyekre utazhatott ki a szigorú diktatúrából, de 1981-ben még egy amerikai túrára is engedélyt kapott. Csakhogy ennek a túrának az utolsó előtti napján a Károlyi házaspár (és Pozsár Géza koreográfus) megszökött a hotelből, és politikai menedékjogot kért az USA-ban. Károlyiék Comanecit is próbálták rábírni a disszidálásra, de a tornász nem akarta elhagyni Romániát. Ahol azonban kétségbevonták a hazája iránti hűségét, és ezt követően ő is megtapasztalta a rendszer sötétebb oldalát: már csak egy-két baráti országba (a Szovjetunióba vagy Kubába) utazhatott, a román államvédelem, a Securitate pedig állandó megfigyelés alatt tartotta.

Nem látszik, de elhihetik: azon a kijelzőn 10.00 áll Forrás: Origo

Az 1984-es Los Angeles-i olimpián, ahol a szocialista blokk a négy évvel korábbi moszkavai játékokat sújtó nyugati bojkott miatt távol maradtak, a románok jelentették a kivételt. Comaneci azonban sportolóként nem vehetett részt az olimpián, csak megfigyelőként. Az olimpia után nem sokkal Bukarestben ünnepélyesen lezárták a sportkarrierjét, az eseményen még Juan Antoni Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) akkori elnöke is megjelent. Comaneci élete ezt követően még keservesebb lett, elesett a sportolói fizetésétől és az ilyen-olyan apró kedvezményektől.

Úgy éreztem magam, mintha börtönben lennék

– írta később visszaemlékezéseiben.

1989 végén, amikor Romániában már egyre gyakoribbá váltak a megmozdulások, pár héttel a kommunista rendszer és a Ceausascu házaspár bukását elhozó forradalom előtt, néhány társával együtt Nagycsanádnál (Cenad) a Tiszán átkelve Magyarországra szökött, ahonnan az Egyesült Államokba ment tovább. Először Oklahomában telepedett le, ahol egy másik olimpiai bajnok tornász, Bart Conner iskolájában vállalt munkát, akihez 1996-ban feleségül is ment. A Bukarestben tartott esküvőt a román állami tévé élőben közvetítette, és, ahogy világszerte mindenhol, úgy szülőhazájában is minden idők egyik legnagyobb sportolójaként tisztelik.

Varga Zoltán

A magyar labdarúgás egyik legtitokzatosabb szereplője megannyi városi legenda főszereplője, akinek tehetségét előbb Pelé zsenialitásához mérték, majd évtizedekig jószerével a nevét sem lehetett itthon nemhogy leírni, de szinte kiejteni sem.

Csodagyerek volt, ami szinte természetes, ha valaki Újév napján születik, ahogy ő tette 1945-ben, a második világháború utolsó évének első napján. A Fejér megyei aprócska Vál községből útra kelve nem aprózta el a tehetségét: 14 évesen már a Ferencvárosban focizott, és még nem volt 17, amikor már bemutatkozott a felnőtt csapatban.

A szurkolók között gyorsan elterjedt a nyúlánk, szőke legény híre, aki bámulatos sebességével és ördöngős cseleivel bolondította meg az ellenfelek védőit.

Aki csodát akart látni, az már az edzéseken is a Fradi-pálya mellett tolongott, nem beszélve a meccsekről, ahol Albert Flóriánnal, Rákosi Gyulával vagy éppen Novák Dezsővel talán minden idők legjobb Ferencvárosát láthatták. A klubbal 1963 és 1968 között négy bajnoki címet nyert, 1965-ben pedig a Juventus elleni torinói győzelemmel megnyerték a későbbi UEA-kupa elődjét, a Vásárvárosok Kupáját.

A Ferencváros legendás labdarúgói Albert Flórián, Szűcs Lajos, Novák Dezső, Varga Zoltán a Fradi klubházában 1968-ban Forrás: Fortepan / Fortepan

Az A válogatottban csak 12 meccsen lépett pályára (ezeken két gólt szerzett) 1963 és 1968 között, mielőtt majd' három évtizedre kiíratkozott volna a magyar fociból. Az 1968-as mexikóvárosi olimpián Varga a magyar csapatot követő titkosügynököket kijátszva meglépett a szállodából és felszívódott.

Ma már tudni lehet, hogy a III/III-as osztálynak pontos információi voltak Varga hosszú ideje tervezett és szervezett lépéséről, mégsem tudták (akarták?) megakadályozni, hogy eltűnjön.

Varga állítólag már az 1966-os angliai világbajnokságról sem tért volna haza, ha megkapja játékengedélyt, nem csoda, hogy az állambiztonsági szervek minden lépését árgus szemekkel figyelték. Ahogy Solti Dezsőt is szemmel tartották, aki az olasz sztárcsapat, az Inter menedzsere volt, és, akiről vaskos dossziéja volt a magyar állambiztonságiaknak. Bizonyíték nincs rá, de nem kizárt, hogy a mexikói eltűnésben is megvolt a szerepe.

Ahogy arra sincs válasz, hogy hova tűntek a disszidálás napján a Vargát addig árnyékként követő bőrkabátos ügynökök.

Vargának a disszidálás azonban nem hozta meg a jósolt világhírt: eleve egy két éves eltiltással kezdte, majd a német Herthában, ahol egy sikeres szezon (3. hely a bajnokságban) végén vele vitették el a balhét, miután kiderült, hogy a Bielefeld vezetői több Hertha-játékost is próbáltak bundázásra bírni.

Hertha BSC
Zoltan Varga pic.twitter.com/A55RVirOBn
— Superb Footy Pics (@SuperbFootyPics) December 14, 2016

Újabb fél év eltiltás következett, majd jött egy egész jó idény (31 meccsen 15 gól) a skót Aberdeenben, ahol meg kommunista ügynöknek nézték. A korszak egyik sztárcsapatában, a tucatnyi válogatottat felvonultató Ajaxban annak ellenére is csak 12 meccset játszott, hogy mindenki elégedett volt vele. Dortmundban végre egy kicsit megtelepedhetett, három idényt játszott a sárga-feketéknél, komoly szerepe volt a feljutásban, mielőtt Otto Rehagel kitessékelte volna a csapatból.

A magyar fociba végül 1996-ban tért vissza, amikor a Ferencváros edzője lett, de nem volt egy könnyű személyiség, nem csoda, hogy 2002-ig öt csapat kispadján fordult meg, és sehol nem töltött egy idénynél többet. 2010-ben egy budapesti öregfiúk meccsen a pályán kapott infarktust, a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni az életét.

Az 1956-os magyar csapat

A magyarországi forradalom és szabadságharccal egy időben rendezett ausztráliai olimpiáról számos kiváló sportoló nem tért haza. Így az atléta Iglói Mihály és Tábori László, az ötszörös olimpiai bajnok tornász, Keleti Ágnes, a szovjetek elleni meccsen szerzett vérző sebével világhírűvé váló Zádor Ervin, az aranyérmes csapat tagja, vagy éppen a szintén aranyérmes fociválogatott több tagja – Kocsis Sándor, Czibor Zoltán, Puskás Ferenc, Hidegkuti Nándor - is hosszú ideig nem lépett többet magyar földre.

Viktor Korcsnoj

A zseniális orosz sakkozó több évi tervezés és mesterkémeket meghazudtoló konspirációs munka után hagyta maga mögött a Szovjetuniót. Négyszer szovjet bajnokként az 1970-es évek elejétől kezdve az volt az érzése, hogy a rendszer inkább „tiszta orosz" Anatolij Karpovot részesíti előnyben (Korcsnoj részben lengyel, részben zsidó származású volt), és ennek hangot is adott. Aminek eltiltás és utazási tilalom lett a vége. A büntetést 1973-ban éppen Karpov közbenjárására oldották fel,

Korcsnoj azonban ekkor már tudta, hogy, amint lehet maga mögött hagyja a Szovjetuniót.

1974-től külföldi útjait arra használta, hogy dokumentumokat, fényképeket és fontos könyveket csempésszen ki Nyugatra. Tervét annyira féltve őrizte, hogy még a családtagjait sem avatta be. Amikor 1976-ban egy amszterdami versenyen újra nekiment a szovjet sakkvezetésnek, világossá vált számára, hogy ezt már nem fogja megúszni, így másnap hajnalban bement egy rendőrőrsre és menedékjogot kért, de csak tartózkodási engedélyt kapott. Így továbbállt Svájcba, ahol már megkapta az áhított menekült státuszt.

A 13 éves Polgár Judit döntetlent ért el Viktor Korcsnoj ellen:

I was just 13 when I played my first game with Viktor Korchnoi. It was a draw. What a legendary fighter he was! pic.twitter.com/vw9VTbK5nA
— Judit Polgar (@GMJuditPolgar) March 23, 2021

Otthon maradt családjának nem könnyítették meg az életét a történtek: fiát előbb kirúgták az egyetemről, majd egy vétség miatt két évet egy uráli büntetőtelepen töltött, miközben felesége életét is ott keserítették meg, ahol csak tudták. Korcsnoj nem volt ijedős fickó,

Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkárnak ugyanúgy levelet írt, mint Jimmy Carter amerikai elnöknek vagy éppen II. János Pál pápának,

hogy engedjék ki a családját a Szovjetunióból, amire végül csak 1982-ben került sor.

Ludmilla Beluszova és Oleg Protopopov

Az 1964-es téli olimpián az első szovjet jégtánc aranyérmet nyerő, majd négy évvel később címet védő házaspár 1979-es disszidálása még a nyugati világot is meglepte: hűségükhöz addig nem fért kétség, tagjai voltak a Szovjet Kommunista Pártnak, és kivételes megbecsülést élveztek. 1979-ben azonban egy svájci turnén a Leningrádi Állami Balettel a festői Zug városkában eltűntek.

Mint később mesélték, a svájci hatóságok elvették az útleveleiket és szállodáról szállodára vitték őket az országban, miközben nemhogy a szovjet ügynökök, de ők maguk sem tudták, hol járnak éppen.

A házaspár a szabadságból nem tudott igazán tőkét kovácsolni: jégrevükben léptek fel világszerte, de a szervező Goskontsert (egy szovjet ügynökség...) minden pénzüket zsebre tette, volt, hogy egy 10 ezer dolláros New York-i fellépés után 53 dollárt kaptak kézhez. Jócskán túl a 60-on svájci színekben megpróbáltak kijutni a naganói téli olimpiára, persze már sikertelenül.

Szergej Nemcanov

Az 1976-os montreali olimpiáról több román sportoló is megpattant, de mindenki csak a szovjet műugróról, az „aranyhajú Apolló"-ról, Szergej Nemcanovról beszélt. A szovjet verzió szerint a gyenge olimpiai szereplés után attól félt, hogy nem kerül be az amerikai turnéra induló csapatba, ezért kért menedékjogot az olimpiai faluban működő kanadai bevándorlási hivataltól.

4. Sergey Nemtsanov — pelarian demi mengejar cinta
Membelot saat mengikuti Olimpiade Montreal pada Juli 1976 pic.twitter.com/AtB5aAw7L4
— RBTH Indonesia (@RBTHIndonesia) October 6, 2021

A szovjetek szerint Nemcanov olyan volt, mint egy agymosott, amikor beszélhettek vele, folyton csak azt hajtotta, hogy „Csak szabad akarok lenni". A nyugati verzió ennél kevésbé krimi ízű: eszerint Nemcanov belehabarodott az amerikai műugróba, Carol Lindnerbe, és miatta akart kint maradni. A szovjetek végül a nagyanyját is bevetve meggyőzték, hogy hazatérjen, de a Szovjetunio felbomlásáig többé nem hagyhatta el az országot.

Ute Scheiffele

A szánkós Ute Scheiffele hazájában sem tartozott a legjobbak közé, azonban az 1964-es olimpiára így is kijutott. Miután az NDK hatóságok tartva attól, hogy több sportolójuk is disszidálást fontolgat az innsbrucki játékokon elterjesztették, azt a hamis információt, hogy Ausztria hazatoloncolja a menedéket kérő kelet-németeket, Scheiffele irányt váltott, és

az olimpia előtt alig három héttel egy nyugat-német ismerőse autójánk ülései között, egy rakás paplan alatt átjutott az NSZK-ba.

Az 1968-as grenoble-i téli olimpián már nyugat-német színekben lett 8. lett, miután az 1., a 2., és a 4. helyezett NDK-s indulót kizárták, mert melegíteni próbálták a szánkók korcsolyáit.

Kriszcina Cimanuszkaja

Sokkal frissebb sztori a fehérorosz atléta, Kriszcina Cimanuszkaja esete. Ő azok után szökött meg a 2021-ben rendezett tokiói olimpiáról, hogy a fehérorosz olimpiai csapat vezetői akarata ellenére megpróbálták feltenni egy Belaruszba induló gépre. Cimanuszkaja ekkor előbb a japán rendőrségtől kért és kapott segítséget, majd a lengyel kormányhoz fordult diplomáciai menedékért. Miután ezt nem kapta meg, egy váratlan húzással Tokióból Varsó helyett Bécsbe repült. Cimanuszkaja azzal vívta ki az olimpiai csapat vezetésének haragját, hogy nyilvánosan bírálta a fehérorosz sportvezetést, amiért akarata ellenére benevezték a 4x400 méteres váltóba.

A kétszeres Eb-ezüstérmes sprinter Bécsből végül mégis Varsóba utazott, ahol végül letelepedett. 2022 nyarán megkapta a lengyel állampolgárságot, 2023. augusztus 6. óta pedig jogosult, hogy nemzetközi versenyeken is induljon lengyel színekben. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (World Athletics, WA) különleges engedélyének köszönhetően pedig a három éves „áthonosítást" sem kell kivárnia, így már a budapesti világbajnokságon is rajthoz állhat, ahogy a jövő évi párizsi olimpia kvalifikációs versenyein is.

Kubaiak minden mennyiségben

Mostanában ritkábban, de egy időben szinte hetente jöttek hírek, hogy kubai sportolók – bokszolók, birkózók, súlyemelők és persze baseballjátékosok – hagyták el a karibi szigetországot, hogy máshol kezdjenek új életet. 2008-ban a Pekingi olimpián 40 év után fordult elő első alkalommal, hogy Kuba nem tudott valamennyi (akkor éppen 11) súlycsoportban férfi bokszolót nevezni. A négy évvel korábbi athéni olimpia és a következő évi vb nem kevesebb, mint öt aranyérmese oldott kereket az országból a következő években. Odlanier Solis, Yuriorkis Gamboa és Yan Barthelemy például egyaránt egy venezuelai edzőtáborból lépett le.

A három bokszolóban az is közös, hogy mindannyian pénzzé tették athéni aranyérmüket a hazájukban, hogy ételt tudjanak tenni a családjuk elé.

Az USA-ba érve mindannyian jól fizető profi karrierbe kezdtek. De számtalan olyan játékos van a profi baseball-ligában (MLB), aki ilyen-olyan félig vagy teljesen illegális úton érkezett az USA-ba. A leghíresebb talán az olimpiai és világbajnok Rolando Arrojo, aki 1998 és 2002 között játszott a Tampa Bay, a Colorado és a Boston Red Sox csapatában, első amerikai évében pedig az All-Star-csapatba is bekerült.