Vágólapra másolva!
Bordás Dorina múlt hétvégén vehette kézbe az Arnold Sports Festival Europe visszaigazolását, mely szerint részt vehet az októberi strongwoman- és kamionhúzó Európa-bajnokságon Madridban. A megmérettetés legjobbjai kvótát szereznek a jövő évi Arnold Classicra is.

"Biztos vagyok benne, hogy nagyszerű élmény és brutális verseny lesz. Megannyi olyan sportolóval szerepelhetek majd együtt, akiket régóta figyelek, követem őket a közösségi médiában és inspirálódok tőlük,

– nyilatkozta a Prémium Médiának, miután hivatalos lett az indulása.

Az Európa-bajnoki számokat az október 13-15-i hétvégén rendezik, Dorina pedig pénteken a strongwoman-verseny 60-tól 75-ig kilogrammig terjedő kategóriájában versenyez majd, aztán pedig egy nap pihenővel, vasárnap kamionhúzásban méretteti meg magát, amelynek végeredménye három részszám eredményéből adódik majd össze. Hogy ne legyen könnyű a sportolók élete az idehaza is ismerős hámmal, illetve ülve, kötéllel való húzás mellett

- mondta a magyar sportoló. Akire 60 kilós zsákcipelés, kétszer 55 kilós koffercipelés, egykezese óriásnyomás, Apolló-nyomás és felhúzás is vár majd az első napon.

Rönknyomás a Balaton vizében Forrás: Prémium Média & Sport Management Zrt.

"Idén bothúzóként kóstolhattam bele az Arnold Classic légkörébe, és azt kell mondjam, nagyon szeretnék visszatérni a versenyre.

Épp ezért nem is szeretnék plusz terhet tenni a saját vállamra: minden versenynek úgy indulok neki, hogy a lehető legjobb helyen szeretnék zárni. Ha összejönne a dobogó és vele a kvalifikáció, biztosan nem mondanék nemet az utazásra" – jelentette ki.

Bordás Dorina súlytartás közben Forrás: Prémium Média & Sport Management Zrt.

A pillanatnyi formával aligha lenne gond, a Közép-Európai Erősember-szervezet (CESA) által szervezett hazai kupasorozat idei mindkét állomásán a jászberényi sportolónő bizonyult a mezőny legjobbjának, aki gőzerővel készül a folytatásra, hiszen egy jól sikerült szeptemberi forduló nagy löketet adhat a madridi verseny előtt.

Bordás Dorina pénteken hazai közönség előtt mérettette meg magát, a Scitec Muscle Beach-en kamionhúzásban bizonyított.