Vágólapra másolva!
Vissazvágott a franciáknak az elődöntőben, így az aranyéremért vívhat a magyar férfi kardcsapat a milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

A Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállítású együttes a japánok elleni sima negyeddöntős győzelem után a franciákkal találkozott, akiktől a júniusi Európa Játékok keretében rendezett Európa-bajnokság elődöntőjében 45-42-re kikapott.

Ezúttal viszont egyáltalán nem forgott veszélyben a magyar siker, mert hamar öt-, majd tíztusos különbség alakult ki. Szatmári és Szilágyi stabil győzelemmel kezdett, ez megadta az alaphangot. A folytatásban is a magyarok elképzelése szerint alakult a mérkőzés, ha rosszul is indult egy-egy asszó, a végére mindig javított az éppen páston lévő. A kilenc párharcból csak egy zárult francia sikerrel.

A magyar csapat kilenctusos sikerrel jutott a döntőbe, ahol a sorozatban négyszer világbajnok dél-koreaiakkal mérkőzik majd meg,

a kiírás szerint 18 órától.

Szilágyi Áronék az aranyéremért vívhatnak Forrás: MTI/Illyés Tibor

Az elődöntőben Szatmári és Gémesi plusz négyes, Szilágyi plusz egyes találati mutatóval fejezte be asszóit.

Eredmények (34 csapat):
csütörtökön:
a 32 között:
Magyarország-Mexikó 45-11
a 16 között:
Magyarország-Törökország 45-41
pénteken:
negyedöntő:
Koreai Köztársaság-Kína 45-40
Egyesült Államok-Németország 45-38
Franciaország-Olaszország 45-43
Magyarország-Japán 45-25
elődöntő:
Koreai Köztársaság-Egyesült Államok 45-27
Magyarország-Franciaország 45-36

A férfi párbajtőrcsapat, a Siklósi Gergely, Koch Máté, Nagy Dávid, Andrásfi Tibor négyes a 47 együttest felvonultató mezőnyben a 32-es táblán kapcsolódott be a versenybe. Előbb a mexikóiakat, majd a 16 között az izraelieket is úgy győzte le, hogy a harmadik körben törte meg ellenfelét.

A mexikóiak kicsit meglepték a magyarokat, mert még sosem vívtak velük, de amikor kiismerték őket, már nem volt gond. Az izraeliek nem okoztak meglepetést, Siklósiék tisztában voltak a harcmodorukkal, akkor kerültek fölénybe, amikor már a saját stílusukat tudták vívni.

A legjobb nyolc csapat szombaton folytatja a versenyt, a júniusban Európa-bajnok magyarok a venezuelaiakkal vívnak majd az elődöntőért.

Eredmények (47 csapat):
a 32 között:
Magyarország-Mexikó 45-32
a 16 között:
Magyarország-Izrael 45-34