Vágólapra másolva!
A sprinter Sha'Carri Richardson nyújtotta a legkiemelkedőbb teljesítményt az amerikai atléták világbajnoki válogatóversenyének nyitónapján, annak ellenére, hogy 100 méteren csupán az előfutamokat rendezték meg csütörtökön.

A tavalyi vb színhelyén, Eugene-ben zajló országos bajnokságon Richardson 10.71 másodperccel nyerte meg futamát, amivel nem csupán egyéni csúcsát döntötte meg, hanem a világ idei legjobb női 100-as eredményét is elérte, ami eddig az elefántcsontparti Marie-Josée Ta Lou nevéhez fűződött (10.75 mp).

Sha'Carri Richardson remek formában van Forrás: Getty Images via AFP/2023 Getty Images/Christian Petersen

Férfi 100-on is az első fordulóra került sor csütörtökön és a nyitófutás 2019 világbajnokának, Christian Colemannek sikerült a legjobban. A tokiói olimpiáról doppingvétség miatt hiányzó vágtázó 9.95 másodperccel volt a leggyorsabb. A vártnál nehezebben jutott tovább Noah Lyles, a 200 méter vb-címvédője, aki futamában komoly lemaradásban volt riválisaival szemben a táv első felében, végül azonban 10.05 mp-cel a második helyen ért célba.

A klasszikus sprinttáv elődöntőit és fináléit pénteken rendezik meg. Az augusztus 19-én kezdődő budapesti világbajnokságon a válogató minden számának első három-három helyezettje vehet majd részt a vb-címvédők és a tavalyi Gyémánt Liga-győztesek mellett, akiknek szabadkártyájuk van a vb-re.