Vágólapra másolva!
Liu Shaolin Sándor, az olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó a közösségi-oldalán osztott meg egy közös képet a testvérével, a szintén olimpiai bajnok Liu Shaoanggal, akivel már kínai válogatott szerelésében feszítenek.

A tavalyi év egyik legnagyobb magyar sportszenzációjának számított, amikor az olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó Liu testvérek, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang ősszel bejelentették, hogy országot váltanak és kínai színekben folytatják pályafutásukat.

Az olimpiai bajnokok Kínában már indultak versenyeken, azonban válogatott szerelésben nem láthattuk őket. Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang azonban most olyan fényképeket raktak fel a közösségi oldalaikra, melyen kínai mez van rajtuk.

"Boldogság, ha van egy testvéred"

– írta a bejegyzésében Liu Shaolin Sándor, aki öccsével együtt a válogatott edzőtáborból jelentkezett be.

A Ripost szúrta ki, hogy a fotók megosztották a rajongókat. Liuék rengeteg pozitív hozzászólást kaptak, de érkeztek negatívak is.

  • "Azért a magyar jobban állt" – írta az egyik hozzászóló.
  • "Mindkettőtöknek szurkolok. Határok nélkül, bármilyen színben" – fogalmazott egy másik kommentelő.
  • "Imádtam a magyar színeket" – jegyezte meg egy szomorú rajongó.

És persze akadt, aki számon kérte a tesókon a hűségüket:

  • "Hol maradt a hűségeket Magyarországhoz?"

A testvérek sorsa akkor pecsételődött meg, amikor tavaly júliusban, éppen egy éve bejelentette a szövetség, hogy Csang Csing Lina hazatér a kínai válogatotthoz. A fiúk kiskoruk óta vele készültek, nem akartak tőle elszakadni.

A Liu fivérek magyar versenyzőként beírták magukat a magyar sporttörténelembe. Számtalan verseny győztesei voltak magyar színekben, döntő részük volt az első magyar téli olimpiai arany megszerzésében váltóban, Liu Shaoang pedig az első téli egyéni olimpiai győztesünk.