Vágólapra másolva!
Marozsán Fábián két játszmában legyőzte szerdán a svéd Elias Ymert, míg Piros Zsombor szintén két játszmában legyőzte a spanyol Pablo Llamas Ruízt, ezzel mindkét magyar teniszező bejutott a harmadik, utolsó fordulóba a wimbledoni teniszbajnokság selejtezőjében.

A kvalifikációban harmadik helyen kiemelt, világranglista 95. helyén álló Marozsán Fábián az első szettben 4:3-nál elvette riválisa (168.) adogatását, majd magabiztosan kiszerválta a játszmát, s ezzel 23 perc alatt előnybe került.

Amilyen rövid volt az első felvonás, olyan hosszúra sikerült a második, s nemcsak azért, mert rövidítésbe torkollott, hanem is, mert közben eső miatt állt a játék. Mindkét játékos hozta az adogatójátékait, majd Marozsán 5:6-nál játszmalabdát is hárítva harcolta ki a tie-breaket, amelyben már ellenállhatatlanul teniszezett.

A 128-as főtáblára jutásért a német Maximilian Marterer (169.) lesz Marozsán ellenfele.

Marozsán Fábián egy meccsre van a wimbledoni főtáblától Forrás: MTI/EPA-ANSA/Ettore Ferrari

Piros Zsombor szintén két játszmában legyőzte a spanyol Pablo Llamas Ruízt, ezzel a harmadik, utolsó fordulóba jutott a wimbledoni teniszbajnokság selejtezőjében.

A kvalifikációban 16. helyen kiemelt magyar játékos mindkét szettet szoros végjátékban nyerte meg, így 1 óra 28 perc után továbbjutást ünnepelhetett.

A 128-as főtáblára kerülésért a szlovák Lukas Klein vagy a japán Mocsizuki Sintaro lesz az ellenfele, Marozsán Fábián pedig a német Maximilian Martererrel találkozik.

Eredmény:
selejtező:
férfi egyes, 2. forduló:
Marozsán Fábián (3.)-Elias Ymer (svéd) 6:3, 7:6 (7-1)
Piros Zsombor (16.)-Pablo Llamas Ruíz (spanyol) 6:4, 7:6 (7-1)