Vágólapra másolva!
A férfi rúdugrás világcsúcstartója, Armand Duplantis 6,11 méteres nagyszerű eredménnyel nyert a hollandiai Hengelóban rendezett hagyományos nemzetközi atlétikai viadalon.

A nemzetközi szövetség kontinentális sorozatának arany kategóriás versenyén a svéd szupersztár győzelme egy pillanatig sem volt kérdéses, azt már 5,91 méteren tett sikeres kísérletével bebiztosította.

Ezt követően egy centivel saját, 2021-ben felállított 6,10-es versenycsúcsa fölé emeltetett és egy tökéletesen kivitelezett ugrással átlendült a léc felett.

A 23 éves atléta győzelme után többek között arról beszélt, komoly motivációt jelentett számára az, hogy pénteken, Nashville-ben az amerikai KC Lightfoot 6,07 méterre javította az év legjobb eredményét, amivel egyúttal megdöntötte az amerikai rekordot.

"Amikor valaki ilyen nagyszerű ugrást mutat be, az remek a sportágnak, az én számomra pedig egy kis extra motivációt jelent, hogy nagyobbat ugorjak annál. Végül is egymással versengünk, még akkor is, ha nem egy pályán vagyunk éppen" - idézte a nemzetközi szövetség honlapja Duplantist, aki azt is elmondta, hogy az idei szezonban egyértelműen az augusztusi, budapesti világbajnokság megnyerése a fő célja. "Próbálok koncentrálni arra az aranyéremre, addig pedig versenyről versenyre haladok előre.

A hengelói viadalon szinte minden számban nagyszerű eredmények születtek, ugyanakkor a férfi rúdugrás mellett ezúttal a férfi 110 méter gát és a női 400 méter emelkedett ki. Előbbin az amerikai Grant Holloway 13.03 másodperccel győzött, utóbbin pedig a hazaiak sztárja, Femke Bol diadalmaskodott 50.11 másodperccel.

A másik hazai kedvenc, a kétszeres olimpiai bajnok, idén London Marathon-győztes Stifan Hassan a verseny első napján a 10 000-et nyerte meg a világ idei legjobb eredményével (29:37.80 perc), a másodikon pedig 1500 méteren (3:58.12 perc) ért elsőként a célba.

Az év legfontosabb versenyét a budapesti atlétikai világbajnokságot 2023. augusztus 19-27. között rendezik az új Nemzeti Atlétikai Központban.