Vágólapra másolva!
Több mint másfél év küzdelem után agydaganat miatt meghalt a Fetter Eriket is foglalkoztató EOLO-Kometa 25 éves spanyol kerékpárosa, Arturo Gravalos.

2021 novemberében derült ki, hogy a fiatal kerékpáros súlyos betegséggel küzd. Néhány héttel azután megműtötték, hogy agydaganattal diagnosztizálták. Úgy tudni, a beavatkozás sikeres volt, de később még több nagyobb műtéten is átesett.

A Spanyol Kerékpáros Szövetség és az Eolo-Kometa csapata is megerősítette a halálhírt.

Gravalos 2019-ben a második helyen végzett a spanyol U23-as országúti kerékpáros körversenyen.