Vágólapra másolva!
A jövő nyári párizsi olimpia szervezőinek közlése szerint a tízmillió belépőjegyből 6,8 millió már gazdára talált.

A szervezőbizottság elnöke, Tony Estanguet a keddi sajtóeseményen elmondta, a jegyeladási számok az érdeklődők "nagyfokú lelkesedését" mutatják, egyúttal választ adnak a magas jegyárak miatt őket ért kritikákra is.

A jegyértékesítésnek eddig két fázisa zajlott le, a nagyközönség számára elérhető nyolcmillió belépőből ezalatt 5,2 millió talált gazdára, ehhez adódik még hozzá az az 1,6 millió jegy,

amit a hivatalos személyeknek, állami- és sportvezetőknek, különböző közösségeknek félretett kétmillióból eladtak már.

Estanguet hozzátette, 2,8 millió belépőt adnak még el, ezek értékesítése várhatóan még ezen a nyáron megtörténik. A sportvezető szerint a legutóbbi sorsolásra négymillióan adtak le jegyigényt.

Közel 7 millió jegyet adtak már el a párizsi olimpiára Forrás: Anadolu Agency via AFP/2017 Anadolu Agency/Mustafa Yalcin

nyilatkozta a belépők árával kapcsolatban a háromszoros olimpiai bajnok kenus.

A jövő július 26-án kezdődő és augusztus 11-ig tartó olimpián 1,4 milliárd eurós jegybevétellel számolnak a szervezők, a játékok összköltsége a becslések szerint 4,4 milliárd euró lesz.