Vágólapra másolva!
Suhajda Szilárd a Kyocera Everest Expedíció 2023 keretében március 23-án indult el Nepálba, hogy teherhordók és mesterséges oxigén használata nélkül elérje a Mount Everest 8848 méteres csúcsát. Bár sokáig úgy tűnt, hogy minden jól alakul, sajnos a legutóbbi információk szerint a műholdas nyomkövetőjének legutóbbi jelzése szerdán, nepáli idő szerint 19:30-kor érkezett, azóta nem jött hír a Mount Everest meghódítására indult magyar hegymászóról. A rajongók nagyon aggódnak. 

Suhajda március 23-án indult el Nepálba, az első két hétben az expedíció első fázisa, az úgynevezett előakklimatizáció zajlott, amely során 4400 és 5800 méteres magasság között edzett a sportoló, majd az előzetes terveknek megfelelően, április 18-án érkezett meg az alaptáborba.

A hegymászó ekkor hozzászoktathatta a szervezetét a ritka levegőhöz, valamint táborláncot épített ki a hegyen.

A táborok kiépítését a sportoló önállóan végezte, minden szükséges felszerelését önerőből vitt fel a hegyre, az alaptábor felett teljesen saját erejére volt utalva.

Mindenki nagyon aggódik Suhajda Szilárdért Forrás: HírTV/Radar

A beszámolók szerint a hegymászó két éjszakát töltött 6400 méteren, valamint érintette a 6700 méter fölötti magasságot is, amely a Lhoce-fal peremhasadékát jelenti. Május elején túl volt a második akklimatizációs körön, bár nem volt egyszerű dolga. A kettes és a hármas tábor magassága között olyan szélsőséges időjárási körülmények fogadták, amire nem számított. Viharos erejű szél nehezítette az előrejutást, végül 6870 méterről, tartva a fagyási sérülésektől, visszafordult. Két nap alatt háromszor is megpróbált magasabbra jutni, de a változatlanul rossz körülmények nem engedték.

A viszontagságos napokat követően az időjárás kedvezőre fordult, május14-én érkezett a hír, hogy Suhajda Szilárd túl van a harmadik akklimatizációs körön, sikeresen elérte a Mount Everest 7900 méteren fekvő Genfi-sarkantyú nevezetű pontját. Ez azt jelentette, hogy a harmadik akklimatizációs köre után a hegymászó néhány nap pihenést követően - egy megfelelő időjárási ablak érkezésével - elindulhatott a Föld legmagasabb pontjára.

Múlt héten vasárnap érkezett a hír, hogy megkezdte a csúcstámadást Suhajda Szilárd, aki szombat este elindult az alaptáborából,

hogy - a tervek szerint - május 24-én mesterséges oxigén és teherhordók alkalmazása nélkül elérje a Mount Everest 8848 méter magas csúcsát.

A legfrisebb hírek már arról szóltak, hogy

a műholdas nyomkövetőjének legutóbbi jelzése szerdán, nepáli idő szerint 19:30-kor érkezett, azóta nem jött hír a Mount Everest meghódítására indult magyar hegymászóról.

Suhajda műholdas követője nagy kihagyásokkal dolgozott a csúcstámadás során. "A legutóbbi jelzés szerint nepáli idő szerint 19:30-kor 8795 méter magasan járt, a Hillary-lépcsőnél, és felfele mozgott. Ez 50 méterre van szintben a csúcstól, de adott esetben ez akár több órás mászás is lehet. Jeladója azóta nem küldött több jelet, és ő más módon sem jelentkezett" - írták.

Kitérnek arra is, hogy a nyomkövető kihagyása nem szokatlan jelenség, a tavalyi Lhoce-mászás alkalmával két napig nem tudta senki, merre jár a hegymászó. "Abból indulunk ki, hogy attól, hogy mi nem látjuk a nyomkövetője adatait, ő még ereszkedik lefelé szépen lassan a hegyről. Hogy miért nem működik a jeladó, arról nincs információnk és találgatni sem szeretnénk" - írták.

A Facebook-bejegyzés ugyanakkor kitér arra is, hogy a hegymászó az általában megszokotthoz képest "nagyon későn volt nagyon magasan, és hosszú ideje van úton". "Ennek ellenére bízunk benne, hogy legjobb tudása szerint döntött és képességei legjavát nyújtva biztonságban visszatér" - írták.

Mint írták,

felkértek két serpát, hogy menjenek fel Suhajda Szilárd elé a 4-es táborba, hogy amikor reggel remélhetőleg oda leér, folyadékkal tudják őt várni. "Ez nem mentőakció.

Párhuzamosan több ügynökséggel felvettük a kapcsolatot, hogy ki az, akire még esetleg információszerzés vagy akár segítség kapcsán számítani lehet" - áll a bejegyzésben.

A hegymászó Facebook-oldalán azóta is ez az utolsó bejegyzés, új hír pedig már régóta nincs róla. A poszthoz egyébként nagyon sok komment érkezett, mindenki nagyon aggódik a magyar hegymászóért.

"Nem tudok aludni csak várom a híreket és azt gondolom nagyon sokan vagyunk ezzel így, remélem tudja és érzi ezt...mindennek rendben KELL lennie!" - írta az egyik.

És még mi is, külhoni magyarok is lélekben veled vagyunk!" - írta egy másik.

"Remélem érzi azt a rengeteg szeretetet, amivel gondolunk rá ismeretlenek is a családja, barátai mellett, mert ha így van az hatalmas erőt ad(hat)! HAJRÁ SZILÁRD, veled vagyunk!" - érkezett a következő hozzászólás.

Suhajda Szilárd célja a Mount Everest 8848 méteres csúcsának elérése "tisztán", vagyis teherhordók és mesterséges oxigén használata nélkül. Magyar állampolgárnak ez ilyen módon még nem sikerült.