Vágólapra másolva!
Több mint a felére rövidítették le a szervezők a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny pénteki, 13. szakaszát, amelyen így alig 70 kilométert teljesít a mezőny.

Az olasz körversenyt idén eddig végig nagyon rossz időjárási körülmények nehezítették, amely miatt a szokásosnál is több volt a bukás és sérülés.

A péntekre kiírt Borgofranco d'Ivrea és Crans-Montana közötti etapot a hóhelyzet miatt már napokkal ezelőtt nyolc kilométerrel - 199 kilométeresre - rövidítették és kivették belőle az idei viadal legmagasabb hegyét, a 2469 méteres Szent Bernát-hágót. Majd péntek délelőtt a szervezők egészen drasztikus változtatásokra kényszerültek az időjárási körülmények miatt: bejelentésük szerint a kerekesek csupán 74,6 kilométert tesznek majd meg, a rajt Borgofranco d'Ivrea helyett az onnan több mint 120 kilométerre található Croix-de-Coeur lábánál lesz, ami azt jelenti, hogy rögtön egy bő 15 kilométer hosszú, átlagosan 8,8 százalékos meredekségű kaptatóval kezdődik a nap.

Alig 70 kilométeres lesz a pénteki szakasz a Giro d'Italián Forrás: AFP/Luca Bettini

A rajtot 11 óra helyett 14.30-kor tartják.

A Girót eddig 41-en - mások mellett Fetter Erik - adták fel, betegség, koronavírus-fertőzés, vagy sérülés miatt. A legnagyobb favoritok közül Remco Evenepoel (Covid) és Tao Geoghegan Hart (bukás) sincs már versenyben.