Vágólapra másolva!
A kínai közösségi oldalakon hihetetlenül negatív vélemény alakult ki a hétvégi kínai országos bajnokságon debütáló honosított Liu testvérekkel kapcsolatban. A kínai emberek egy része egyelőre nem képes elfogadni az országváltást és a kommentekben szidják az olimpiai bajnokokat.

Ahogy arról az Origo is beszámolt, remekül sikerült Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang debütálása Kínában, ennek ellenére nincsenek könnyő helyzetben. A Liu testvérek az első sikerük után magyarul is üzentek.

Ám hiába a jó eredmények, a kínaiak nem túl barátságosan fogadták az olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázókat.

A kínai emberek egy része még nem igazán akarja elfogadni azt, hogy a testvérpár csak most öltötte magára az ország színeit

- vette észre a Bors.

A kommentek között sok rosszindulatú megjegyzés is feltűnt, ezért a két sportoló később kikapcsolta a hozzászólások lehetőségét,

vélhetően pedig le is törölte a trollok jelentős részét. Egy-egy komment azonban továbbra is olvasható:

– írta az egyik rosszakaró Shaolinnak (az országos bajnokságon Tiencsin városát képviselték). A Weibón Shaoang posztja alá érkezett egy hosszabb bántó komment:

„Tévedsz, nem fogunk támogatni! Csak azokat a sportolókat támogatjuk, akik őszintén küzdenek az ötcsillagos vörös zászlóért.

Én csak a szorgalmas, kedves, jó jellemű gyerekeinket támogatom még akkor is, ha nem állnak olyan magas szinten, mint te. Kár volt eldobni Magyarországot, amely annyi éven át biztosított edzéskörülményeket. Ráadásul minden korábbi tetted bebizonyította, hogy ti ketten teljesen mások vagytok, mint a kínai csapat" - írta az egyik kommentelő.

A vg.hu arról ír, hogy néhányan egészen odáig mentek, hogy nem is szurkolnak a Liu fivéreknek, függetlenül attól, milyen eredményeket érnek majd el kínai színekben.

A Liu testvérek sok bántó megjegyzést kaptak a debütálásuk után Forrás: Twitter

„Honosított aranyérem" - írta egy hozzászóló. A pocskondiázásba többen is beszálltak: „Kétarcúak, csak a pénzért cserébe jöttek rá, hogy kínaiak. (...)

Európában azt mondják, megszokott dolog az országváltás, de ez itt Kína. (...) Csak röhögni tudok azon, hogy a Liu testvérek a hazájuknak akarnak sikereket elérni... a pénz tényleg mindent megold" – olvasható a Weibo felületén.

Többen kritizálják azt is a hozzászólók közül, hogy bár a Liu testvérek célja egyértelműen a 2026-os milánói olimpiai aranyérem megszerzése, a magyar bajnokok ehhez már kissé túlságosan is idősek.

Liu Shaolin Sándor például idén lesz 28 éves, azaz az olimpia alatt már a 30-at is betölti, amikor jelentősen csökkenhet a sebesség a kínai kommentelők szerint.

A negatív kommentek mellett ugyanakkor sokan ki is álltak Liuék mellett. Van, aki szerint nem kell megsértődni a kései országváltáson, ugyanis a jelenlegi legnagyobb téli olimpikonjuk, Gu Ailing szabadstílusú síelő is az Egyesült Államokban szerzett tapasztalatai után váltott kínai színekre, a tavalyi pekingi téli olimpián 18 évesen két arany és egy ezüstérmet szerzett.