Magyar bringással a mezőnyben rajtol hétfőn a szezon első nagy körversenye

Vas Kata Blanka
Vas Kata Blanka 19 perces lemaradással a 92. pozícióban ért célba
Vágólapra másolva!
Vas Kata Blankával a mezőnyben hétfőn kezdődik a Vuelta női országúti kerékpáros körverseny.

Az elmúlt években ősszel megrendezett spanyol viadal kilencedik kiírása rajtol el május első napján, a 21 esztendős magyar bajnok harmadszor áll rajthoz: 2021-ben 9., tavaly 28. lett az akkor még Ceratizit Challenge by La Vuelta nevet viselő viadalon. A terepkerékpáros (cyclocross) idény utáni pihenést követően eddig csupán egyetlen versenynap van Vas lábában, így kérdés, milyen szerepet szán neki csapata, az SD Worx.

Vas Kata Blanka ismét egy nagy mezőnyben mutathatja meg magát Forrás: Belga via AFP/Jasper Jacobs

A női Vuelta torreviejai csapatidőfutammal kezdődik, majd három sík szakasz után három hegyi szakasszal zárul, az összetett vélhetően a királyetapon, a legendás Lagos de Covadongán záruló utolsó szakaszon dőlhet el. A tavaly a férfiak háromheteseinek mindhárom női megfelelőjét, így a Giro d'Italiát és a Tour de France-t is Annemiek van Vleuten nyerte, ebben az idényben viszont még győzelem nélkül áll a 40 esztendős holland világbajnok. Nem úgy honfitársa és legnagyobb kihívója, Vas csapattársa, Demi Vollering, aki idei nyolc versenyéből ötöt megnyert és csupán egyszer végzett másodiknál rosszabb helyen. Ráadásul önbizalomnövelő ardenneki triplával hangolt a női Vueltára, így a tavalyi Touron megszerzett második helye után ezúttal az elmúlt két Vueltán diadalmaskodó Van Vleuten legyőzésének szándékával szállhat harcba.

A 730,5 km össztávú női Vuelta programja:
hétfő: 1. szakasz, Torrevieja, 14,5 km, csapatidőfutam
kedd: 2. szakasz, Orihuela-Pilar de la Horadada, 105,1 km
szerda: 3. szakasz, Elche de la Sierra-La Roda, 148,2 km
csütörtök: 4. szakasz, Cuenca-Guadalajara, 133,1 km
péntek: 5. szakasz, La Cabrera-Mirador de Penas Llanas, 129,2 km, hegyi befutó
szombat: 6. szakasz, Castro-Urdiales - Laredo, 106,7 km
vasárnap: 7. (utolsó szakasz), Pola de Siero-Lagos de Covadonga, 93,7 km, hegyi befutó