Vágólapra másolva!
Fucsovics Márton nem jutott a legjobb 64 közé a madridi salakpályás tenisztorna férfi versenyében.

A világranglistán 98. magyar játékos a nyitókörben csütörtökön az olasz Marco Cecchinatóval találkozott, akit két hellyel előz meg az ATP-rangsorban. A harmincéves palermói ellenfél három tornán diadalmaskodott, az első trófeáját pedig az - azóta megszűnt - budapesti viadalon gyűjtötte be 2018-ban. Eddig négyszer találkoztak, és a 31 éves magyar 3-1-re vezetett a különpárharcukban.

Az ötödik csata Fucsovics brékjével indult, és mivel rövidesen Cecchinato is fogadóként nyert játékot, a folytatásban pedig egyik fél sem hibázott adogatóként, rövidítésben dőlt el a játszma. Ebben az olasz teniszező koncentrált jobban, így alig több mint egy óra elteltével előnybe került.

Fucsovics már az első körben búcsúzott Madridban Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Sven Hoppe

A második szettben a 31 esztendős nyíregyházi teniszező azonnal elvesztette adogatójátékát, az olasz rivális pedig végig tudta vinni előnyét a játszmán, majd 5:3-nál Fucsovics 40:0-ről bukta el szervagémjét, ezzel Cecchinato 1 óra 41 perc után lezárta a mérkőzést.

Ami a többi magyart illeti, a páros főtáblán ott van Babos Tímea a kazah Anna Danyilina oldalán, míg egyesben Bondár Anna és Gálfi Dalma már búcsúzott a spanyol fővárosban.

Eredmény, férfiak (az ATP honlapja alapján):
1. forduló (a 64 közé jutásért):
Marco Cecchinato (olasz)-Fucsovics Márton 7:6 (7-4), 6:3