Vágólapra másolva!
Baji Balázs vezetésével csütörtökön elrajtolt a Sulihős program, amelyet az augusztusi budapesti atlétikai világbajnokság szervezői hirdettek meg a magyarországi iskolák számára.

A vb szervezőinek közleménye szerint a világbajnoki bronzérmes gátfutó - aki a vb nagykövete - személyesen mutatta be a sportág alapjait a program első foglalkozásán a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium diákjainak. Az atlétika áprilisban és májusban kap főszerepet a testnevelés órákon és ezzel több százezer gyerekhez jut el.

Közülük sokan ott lehetnek majd Magyarország történetének legnagyobb sporteseményén, az atlétikai vb-n,

amelynek augusztus 19-i nyitónapjára intézményenként 23 ingyenjegyet biztosítanak a szervezők a programban résztvevő iskoláknak.

"A Sulihős program a szívünk csücske, benne van minden, amiért érdemes atlétikai világbajnokságot szervezni.

idézte a kommüniké Németh Balázst, a vb lebonyolításáért felelős Budapest 2023 NZrt. vezérigazgatóját.

Baji Balázs testnevelésórát tart a csepeli Jedlik Ányos Gimnáziumban Forrás: MTI/Bruzák Noémi

A közlemény szerint eddig több száz iskola jelentkezett a programra minden vármegyéből,

de kiemelkedően nagy az érdeklődés Pest, Jász-Nagykun-Szolnok és Bács-Kiskun vármegyében, valamint Budapesten. A fővárosban a XI. kerületből jelentkezett a legtöbb iskola, a legtávolabbi sulihős pedig a közel 300 kilométerre lévő Fehérgyarmatról érkezik majd.

A nyitónapi ingyenes belépők mellett az iskolák ötven százalékos kedvezményt kapnak a jegyárból az esti eseményekre, a délelőtti programokra pedig 2023 forintos áron vásárolhatnak jegyeket csoportos látogatás esetén.

A Sulihős programra a linkre kattintva lehet jelentkezni.