Vágólapra másolva!
Egészen elképesztő jelenet játszódott le a Strade Bianche olasz országúti kerékpáros viadal női versenyének során.

A Toszkánában, részben fehér murvás utakon (innen a verseny elnevezése, ami "fehér utak"-at jelent) rendezett Strade Bianche nehézségével és persze a táj szépségével is gyorsan meghódította a sportág szerelmeseit, és 2007-es indulása óta az egyik legnagyobb kedvenc lett a versenyzők körében is.

Szombaton, azaz ma kerül sor az idei versenyre, előbb a hölgyek rövidebb, majd az urak (Valter Attila és Fetter Erik révén két magyar is) vágnak neki a hosszabb távnak. A női verseny azonban nem várt izgalmakat hozott, miután 16 kilométerrel a cél előtt egy elszabadult ló tűnt fel vágtatva a mezőnyben.

A hatalmas állatot a holland Demi Vollering láthatta a legközelebbről, az SD Worx (ez Vas Kata Blanka csapata) bringása igyekezett megőrizni a higgadságát miközben a rémült ló mögött tekert. Szerencsétlen állat aztán elesett, de sem neki sem, a versenyzőknek nem esett bajuk.

Vollering végül meg is nyerte a versenyt, miután egy kiélezett sprintben legyőzte csapattársát, Lotte Kopeckyt.