Világbajnokot verve jutott döntőbe a magyar gátfutó a fedett pályás atlétikai Eb-n

KEREKES Gréta
Isztambul, 2023. március 5. Kerekes Gréta célba ér a női 60 méteres gátfutás elődöntőjében az isztambuli fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságon az Ataköy Arénában 2023. március 5-én. A magyar versenyző bejutott a döntőbe. MTI/Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Kerekes Gréta egyéni csúccsal bejutott a döntőbe 60 méter gáton, Szeles Bálint viszont az elődöntőben búcsúzott ugyanebben a számban az isztambuli fedett pályás atlétikai Európa-bajnokság vasárnapi versenynapján.

Kerekes az elődöntőben kiválóan rajtolt és végül mindössze három ezreddel előzte meg a futamban ötödik, tavaly Belgrádban fedett pályás világbajnok francia Cyréna Samba-Mayelát, elérve így a finálét érő negyedik helyet.

"El sem hiszem, leléptem az utolsó gátról és majdnem a hetes pályán fejeztem be a futást. A végén mintha az életemért futottam volna, de ma úgy jöttem ide, hogy saját magam számára is én vagyok az év meglepetése, ennek pedig még nem lehet itt vége. Annyi kudarc után, most úgy érzem mindent visszakapok" - nyilatkozta az M4 Sportnak Kerekes, aki elárulta, élete leghosszabb 15 másodperce volt, amig az eredményjelzőn megjelent, bejutott a döntőbe.

A debreceni gátas 8.00 másodperces idejével egy századot javított eddigi legjobbján, amelyet idén februárban Berlinben állított fel.

Az elődöntőben a két magyar közül elsőként Szeles Bálint volt érdekelt, a 24 éves sportoló az előfutamból 7.76 másodperces eredménnyel lépett tovább, és az elődöntőben remekül kapta el a rajtot, azonban a második és a harmadik gátnál is hibázott, így nem volt esélye a továbbjutást érő első négy hely valamelyikének megszerzésére. Szeles végül 8.15 másodperccel a nyolcadik lett a futamban.

Szeles az M4 Sportnak a futam után elárulta - és meg is mutatta -, hogy az első lépésnél kiugrott a cipője talpa, amitől gyakorlatilag befelé dőlt a lába, így pedig "csoda", hogy egyáltalán beért.