Vágólapra másolva!
A törökökkel csap össze a magyar teniszválogatott a Davis-kupa szeptemberi osztályozóján.

Nagy Zoltán kapitány együttese - amely 22. a nemzetközi szövetség világranglistáján - hatodik kiemeltként várta a csütörtöki sorsolást, és a nem kiemelt 12 ország közül a 35. helyen álló törököket kapta ellenfélként.

A két gárda első találkozóján a három győztes mérkőzésig tartó párharcra Magyarországon kerül sor szeptember 12. és 17. között.

„A papírforma és a játékosállományuk alapján verhető csapatról van szó - mondta az MTI-nek Nagy Zoltán. -

A közeljövőben beszélünk majd a helyszínről és a borításról, ezzel együtt jó esélyünk van arra, hogy jövőre megint selejtezőt vívjunk a döntőbe jutásért."

Nagy Zoltán (balra) bizakodó volt az osztályozó sorsolását követően Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

A magyarok a múlt héten 2-1-es vezetésről 3-2-re kikaptak a francia válogatottól a DK tatabányai selejtezőjében, így osztályozót kell vívniuk.

A győztes franciák ugyanakkor a finálé 16 csapatos csoportkörében folytatják szereplésüket, ugyancsak szeptemberben.

Tavaly hasonlóképpen alakult Fucsovics Mártonék idénye a Davis-kupában, ugyanis 3-2-re kikaptak az ausztráloktól a sydneyi selejtezőben, majd az őszi osztályozón 3-1-re verték Ukrajnát a háború miatt semleges helyszínen, Vilniusban.