Vágólapra másolva!
Várhatóan a magyar szurkolók is láthatják tábla elé állni az angol Michael Smith-t, a szervezők közlése szerint ugyanis a friss világbajnok nagy valószínűséggel részt vesz majd az őszi Hungarian Darts Trophyn.

A világ legjelentősebb szervezete, a PDC korábban bejelentette: a legjobb dartsosok ismét ellátogatnak Budapestre, a European Tour versenyére.

A III. Hungarian Darts Trophyt szeptember 22-24-én rendezik meg a BOK Csarnokban, és a pro tour ranglista legjobb 16 játékosa várhatóan részt vesz a viadalon. Az esemény a magyar darts játékosoknak is kitűnő lehetőség a bizonyításra, négy hazai dartsos ugyanis elindulhat a világelitben. Az csak később dől el, hogy kik kapnak lehetőséget.

Szinte biztos, hogy a friss világbajnok is indul majd a Hungarian Darts Trophyn Forrás: AFP/Adrian Dennis

Tavalyelőtt a walesi Gerwyn Price, tavaly az angol Joe Cullen szerezte meg a győzelmet, miután soha nem látott csillaghullást hozott a verseny második napja. Többek között Michael van Gerwen, Peter Wright, Rob Cross és Raymond van Barneveld is kiesett. A meglepetéssorozatot a zárónapon Michael Smith és Dirk van Duijvenbode búcsúja tette teljessé.

A tavalyi Hungarian Darts Trophyt három nap alatt összesen 14 ezen szurkolták végig a helyszínen, és a szervezők hasonló érdeklődésre számítanak az idei viadalra is, amelyre már zajlik a jegyértékesítés.