Életmentő műtéten esett át az Európa-bajnok magyar sportoló

Fazekas Róbert diszkoszvető
Debrecen, 2008. július 20. Fazekas Róbert diszkoszvető a 113. országos atlétikai bajnokságon.
Vágólapra másolva!
Egy évvel a szívátültetése után már a konditerembe is ellátogat és kiválóan érzi magát Fazekas Róbert – számolt be róla a Borsnak.

A diszkoszvetésben Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes sportoló egy német donortól kapott új szívet 2021 végén, jelenleg pedig már panaszmentes.

„Most már tudom:

– nyilatkozta Fazekas. – Megkezdtem az óvatos konditermi edzést is. Régen 250 kilóval guggoltam, ettől persze jókora távolságra vagyok a tárcsák emelésekor."

A 47 éves atléta rendszeresen kocog és kerékpározik, utóbbi esetén gyakran Ausztriába is átteker Szombathelyről. Az atlétikával már óvatos, a diszkoszvetést például nem próbálja ki, hiszen ahhoz – mint mondta – újra kellene építeni a szervezetét.

Fazekas Róbert egy évvel a szívátültetése után jól érzi magát Forrás: MTI/Illyés Tibor

Már csak háromhavonta jár orvosi kontrollra, 4-5 féle gyógyszert szed, főleg nyomelemeket tartalmazót, amik erősítik az immunrendszerét. Olyan, újdonságnak számító gyógyszert is kap, mely meggátolja szíve kilökődését. Nemrég átesett egy influenzán is, de szövődmény nem lépett fel.

– mondta, majd hozzátette, a megélhetésére nincs panasza, és külföldi munkát nem vállalna, mert Magyarországnak a világ minden kincséért se fordítana hátat.

Az augusztus 19. és 27. közötti budapesti atlétikai világbajnokságot a televízióban nézi majd és azon keresztül szurkol a magyaroknak, elsősorban a kalapácsvető Halász Bencének.