Babos Tímea évet értékelt és megszólalt a Mladenoviccsal közös jövőjéről is

Horizontal
A Babos Tímea, Kristina Mladenovic kettős idén még nem vesztett meccset
Vágólapra másolva!
Egyelőre nem tudott biztosat mondani a közös folytatásról Babos Tímea, aki másfél éves szünet után teniszezett újra a múlt héten a francia Kristina Mladenovic oldalán, és megnyerték a dubaji tornát párosban.

A kétszeres WTA-világbajnok és négyszeres Grand Slam-tornagyőztes kettős magyar tagja a szövetség honlapján hangsúlyozta, hogy annak idején nem veszett össze partnerével.

„Kikivel nem vesztünk össze, folyamatos kapcsolatban álltunk az elmúlt bő másfél évben is.

Ott aztán hamar előjöttek a régi jó beidegződések, és éreztük egymást, az ütések sebességét, irányát. Együtt gondolkodtunk szinte, így könnyebb volt cselekedni is. Régen éreztem ezt a párosaim során idén, pedig van erről az évről két tornagyőzelmem ezen kívül is – nyilatkozta a 29 éves játékos, majd rátért a folytatásra. –

Ami az egyéni szereplést illeti, a világranglistán 342. soproni teniszező közölte, nem az edzésmunkáján múlnak a mérkőzései.

„Becsületesen dolgozom, motivált vagyok, van még keresnivalóm. Nyilván nehéz a kisebb versenyekről előbbre lépni, de az utóbbi időben játszottam jó meccseket.

– fejtette ki.

Az elmúlt szezonra visszatekintve Babos Tímea úgy vélekedett, hogy karrierje legnehezebb évén van túl.

„Sokszor éreztem úgy, hogy csak sodródom a sorssal,

Idén is voltam covidos, így egy nagyon jó, több hetes felkészülés után ez teljesen visszavetett. Ellenben nagyon sokat tanultam magamról, az engem körülvevő emberekről, és büszkén mondhatom, hogy fejlődtem, ami nagyon fontos" – fűzte hozzá.

Töltse le az Origo Sport applikációt és kövesse élőben a labdarúgó-világbajnokság eredményeit!