Vágólapra másolva!
Kósa Lajos nagy elismeréssel beszélt az országváltást kezdeményező két olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázóról, Liu Shaolin Sándorról és Liu Shaoangról.

Én a szép részére emlékszem és mindenkinek azt javaslom, így álljon hozzá. Szerencsét próbálnak, nagy kaland, nagy kihívás rengeteg bizonytalansággal. Nem lehet rosszat kívánni nekik" - fogalmazott a magyar sportági szövetség (MOKSZ) elnöke a Nemzeti Sporthíradóban.

A sportvezető azt is kifejtette, hogy bár most nem lát rá nagy esélyt, de "kétségtelenül benne van a pakliban" a visszatérésük. Úgy vélte, egy folyamat vezetett idáig, amelyben a kulcskérdés az volt, hogy a kínai szövetség hazahívta a Liu fivérek kínai edzőjét, Csang Csing Linát, aki így legszebb álmát válthatja valóra azzal, hogy saját hazája válogatottját vezetheti, emiatt az ő kérésére bontották fel a határozatlan időre szóló szerződését.

A Liu testvérek ingyen nem mehetnek Forrás: MTI/Kovács Tamás

Kósa Lajos arról is beszélt, hogy

a két világklasszis távozása után sem "olvasztják le a jeget",

az utánpótlás, a következetes munka és a kiváló szakmai stáb szép jövőt ígér a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázás számára. Hozzátette, az elmúlt két olimpiai ciklus egy-egy ötkarikás aranyérmében kicsúcsosodó eredmények egy edzői hármas munkájából fakadtak, melyből Bánhidi Ákos és a dél-koreai származású Dzse Szu Csun a magyar szövetség alkalmazásában maradt, a női szakág irányítását pedig a brit Nicholas Gooch vette át, ez a trió pedig továbbra is az egyik legerősebb szakmai stáb a világon.

Az országváltás feltételéül szabott, a Liu fivérek hároméves felkészülésére fordított összeg visszafizetésével kapcsolatban úgy fogalmazott a MOKSZ elnöke, hogy elkezdték összeszámolni a tételeket bizonylatokkal alátámasztva.

- mondta Kósa Lajos.

Kósa Lajos nagy elismeréssel beszélt a távozó Liu-testvérekről Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az egyaránt olimpiai, világ- es Európa-bajnok gyorskorcsolyázók augusztusban jelentették be, hogy - követve a magyar válogatottól távozó kínai edzőjüket, Csang Csing Linát - Kínában készülnek az idényre. Az országváltási kérelmükről egy hete adott először tájékoztatást az MOKSZ.

A 26 éves Liu Shaolin Sándor a 2018-as, phjongcshangi olimpián a váltóval nyert ötkarikás aranya mellett vb-ken kétszer, Eb-ken pedig hatszor diadalmaskodott. Két évvel fiatalabb öccse, a szintén budapesti születésű Liu Shaoang olimpián két-két arany- és bronzérmet nyert, emellett hatszoros világ- és négyszeres Európa-bajnok.

Kövesse velünk a 2022-es labdarúgó-világbajnokság híreit az Origo labdarúgó vb-oldalán!