Vágólapra másolva!
Gálfi Dalma kikapott Ana Bogdantól pénteken a Billie Jean King Kupa rájátszásában a nagyváradi nyitányán, míg a párharc második mérkőzésén Bondár Anna hatalmas csatában maradt alul Jaqueline Cristiannal szemben, így a magyar női teniszválogatott 2-0-s hátrányból várja a szombati folytatást.

Gálfi Dalma és Ana Bogdan eddigi egyetlen összecsapását a világranglistán jelenleg 48. román nyerte 2019-ben Dubajban, ugyancsak kemény pályán. Második találkozójukon a 85. helyezett Gálfi gyengén kezdett, és csakhamar 5:0-s hátrányba került. Ekkor hozta egyszer az adogatását, de fél óra elteltével már szetthátrányban volt.

A folytatásban magára talált a balatonfüredi játékos, és innentől fej fej mellett haladtak tovább 3:3-ig, ekkor a 24 éves magyar harmadszor is elbukta a szerváját. Ezúttal rögtön visszabrékelt, ám a sorozatban harmadik brék révén ismét Bogdan volt előnyben (5:4). A 29 esztendős rivális a következő adogatógémben már nem remegett meg, és 1 óra 20 perc alatt nyert.

Gálfi Dalma másodszor is kikapott Ana Bogdantól Forrás: Getty Images via AFP/2022 Getty Images/Sarah Stier

A Bondár Anna eddig kétszer találkozott mostani riválisával, Jaqueline Cristiannal, és a Hajdúszoboszló SE sportolója 2018-ban Bukarestben és 2019-ben a brazíliai Curitibában is jobbnak bizonyult. A harmadik csatában a világranglistán elfoglalt 71. helyezésével a legjobb magyarnak számító Bondár 2:3-ig tartotta magát a 148. poszton álló riválisával szemben, ám ezután kétszer is elvesztette az adogatását, és 37 perc elteltével szetthátrányba került. A második játszmában jött a fordulat, a szeghalmi születésű

Bondár sorra hozta a gémeket 4:0-ig, és még az is "belefért" neki, hogy 5:2-nél elveszítse a szerváját, mivel 5:4-nél egy ásszal lezárta a szettet.

Az utolsó felvonásban ismét a 24 esztendős Cristian irányított, és 3:0-ra meglépett, ám 4:2-nél az egy évvel idősebb Bondár 40-semmiről visszabrékelt. A játszma végül rövidítésbe torkollott, melyben 2-2 után a magyar teniszező már csak egy pontot tudott nyerni. A találkozó 2 óra 34 percig tartott.

Bondár Anna hatalmas csatában kapott ki Nagyváradon Forrás: NurPhoto via AFP/Foto Olimpik/NurPhoto/Foto Olimpik

Babos Csaba nem volt elégedetlen a nyitónap után.

- mondta a szövetség közösségi oldalán. "Büszkék lehetünk a lányokra, az első szettet kivéve magas színvonalú teniszt nyújtottak. A hangzavar közrejátszott a teljesítményünkben, Bogdan jól játszott, Cristian viszont meglepett, őt magával ragadta a közönség, és a tudása felett küzdött. A holnapi szereposztást még nem tudom, sok múlik a lányok regenerációján" - tette hozzá.

Szombaton 12 órától a két egyes mérkőzés fordított felállásban zajlik, az utolsó felvonás, a páros pedig Monica Niculescu, Anca Todoni-Jani Réka, Udvardy Panna összecsapást hozhat a Sala Polivatenta Oradea Arenában.

A nagyváradi párharc győztese jövőre a BJK Kupa döntőjének a selejtezőjében vehet részt, míg a vesztes az euro-afrikai zóna I-es csoportjában folytatja.

Eredmény:
Románia-Magyarország 2-0 - állás az első nap után
Jaqueline Cristian-Bondár Anna 6:2, 4:6, 7:6 (7-3)
Ana Bogdan-Gálfi Dalma 6:1, 6:4