Vágólapra másolva!
A magyar női válogatott 3-0-ra kikapott hétfőn a második helyen kiemelt japán együttestől a Csengtuban zajló asztalitenisz csapat-világbajnokság harmadik fordulójában.

Hajata Hina és Ito Mima személyében az ellenfélnél asztalhoz állt a világranglista ötödik, illetve hatodik helyezettje, a harmadik ember pedig a 69. pozíciót elfoglaló Szato Hitomi volt, míg a magyaroknál a jelenleg 76. Madarász Dórát jegyzik a legelőkelőbb helyen.

Bár Dari Helga (251.) és Madarász is elcsent egy-egy játszmát világsztár riválisától, két meccs után magabiztosan vezetett Japán, majd jött Szato és Hartbrich Leonie (152.) összecsapása, melyen utóbbinak nem sikerült szettet nyernie.

Madarász Dórának csak egy szettre futotta Japán ellen Forrás: MTI/Illyés Tibor

A párhuzamosan rendezett lengyel-szlovák csatában a szlovákok diadalmaskodtak, így a lengyel-magyar mérkőzés dönt majd a harmadik helyről.

A női válogatott - amely eddig egyszer nyert, kétszer kikapott - kedden Lengyelország ellen zárja a csoportkört, míg a két győzelemmel és egy vereséggel álló férfi gárda ellenfele Japán lesz az utolsó fordulóban.

A csoportszakasz után az első két-két helyezett, valamint a nőknél a négy, a férfiaknál a két legjobb csoportharmadik jut tovább a kieséses szakaszba, a 16 közé. A vb vasárnapig tart.

Eredmények (a viadal honlapja alapján), csoportkör, 3. forduló:
nők, 2. csoport:
Japán-Magyarország 3-0
Ito Mima-Dari Helga 3-1 (-10, 5, 5, 6)
Hajata Hina-Madarász Dóra 3-1 (-5, 3, 5, 4)
Szato Hitomi-Hartbrich Leonie 3-0 (6, 4, 8)

A csoport állása: 1. (és már nyolcaddöntős) Szlovákia 7 pont/4 mérkőzés, 2. (és már nyolcaddöntős) Japán 6/3, 3. Magyarország és Lengyelország 4/3-4/3, 5. Üzbegisztán 3

A győzelemért 2, a vereségért 1 pont jár.